Emberelőnyben is izgalmas lett a vége, de győzelemmel zárta az évet a DAC (FOTÓK)

dac

Győzelemmel zárta az évet a DAC labdarúgócsapata, a sárga-kékek izgalmas mérkőzésen 1:0-ra legyőzték a rózsahegyieket a szezonzárón.

Tapogatózással és kiegyenített játékkal kezdődött a mérkőzés. 10 perc elteltével a rózsahegyi Morongé volt a mérkőzés első helyzete, de ziccerben csak Petrášba lőtte a labdát. Három perccel később Bobček is próbára tette a DAC hálóőrét, aki ököllel tisztázott. A DAC részéről Gavrics adott életjelet, aki a 20. percben egy szép egyéni megmozdulás után az oldalhálóba bombázott. A 23. percben már a vezetés is összejött a hazaiaknak, Andzouana egy rövid, tizenhatoson belüli passzal megtalálta Nebylát, aki kapásból a hálóba továbított – 1:0.

A rózsahegyieknek a gól után volt egy háromperces erősebb fázisuk, de legjobbjuk, Martin Regáli hiánya szembetűnő volt: a liptóiak sokáig nem igazán tudtak támadásban semmit sem kitalálni. A 37. percben Madleňák éles lövése okozott kisebb izgalmakat, a túloldalon pedig Krstovic beadását nem tudta megtartani Krajčírik, de a kipattanót Gavrics közelről nem tudta a hálóba pofozni.

A rózsahegyieknek egy dunaszerdahelyi hiba után volt lehetőségük az egyenlítésre, Andzouana rossz hátrapasszába Brunetti rosszul ért bele, ami helyzetbe hozta Gerecet, de a rózsahegyi támadó nem volt elég határozott.

Érdekes

DAC–Ružomberok 1:0 (1:0)

Góllövők: Nebyla (23.)

Játékvezető: Kružliak, 4413 néző.

Sárga lap: Nebyla, Kružliak ill. Zsigmund

Piros lap: Mojžiš (63., Ružomberok)

DAC: Petráš–Pinto, Kružliak, Brunetti, Andzouana–Dimun, Nebyla (85. Fazlagic)–Blackman (72. Szánthó), Kalmár (72. Veselovský), Gavrics (85. Ramadan)–Krstovic.

Ružomberok: Krajčírik–Fabiš, Maslo, Mojžiš, Madleňák (89. Tučný)–Zsigmund, Lichý (65. Malý), Chrien–Morong (73. Luterán), Bobček (46. Kelemen), Gerec (73. Mrva).

Galéria

51 percet kellett várni Nikola Krstovic első helyzetére a mérkőzésen, a montenegrói gólvágó egy ellentámadás végén lőtt kevéssel a hosszú sarok mellé. Ezután fokozódott a hazai nyomás, a DAC jól járatta a labdát és a levegőben lógott a második gólja.

A 63. percben a tizenhatos vonalán jutott szabadrúgáshoz a DAC, amikor a kapura törő Blackmant Mojžiš utolsó emberként lerúgta. Mojžiš mehetett zuhanyozni, Kalmár pedig hasonló helyzetből készülhetett lövésre, mint a Magyarország–Görögország meccs utolsó percében. Az irányító ezúttal középre lőtte a labdát, amit Krajčírik ki tudott ütni. A 69. percben Krstovic is közel járt a gólhoz egy szép szóló végén, majd egy szöglet után Kružliak fejese szállt nagyon kevéssel fölé. 

A 77. percben közel jártak az egyenlítéshez az emberhátrányban játszó rózsahegyiek, Maslo 17 méterről lőtt szabadrúgását Petráš szép mozdulattal hatástalanította. Még ennél is nagyobb lehetősége volt Kelemennek, de pár lépésre a kaputól a védők szorításában nem tudott elég erőt vinni a lövésbe. Élvezetes fel-le játék zajlott a pályán, miután Krstovic elszórakozott egy nagyon ígéretes ellentámadást, a túloldalon Zsigmund középre tartó lövését Petráš kis híján a saját kapujába paskolta.

Ez volt a harmadik rózsahegyi helyzet rövid időn belül, így a 80. perc környékén a lelátón már többször elégedetlen füttyszót lehetett hallani. 

Jött a negyedik rózsahegyi helyzet is, ez már egyenesen ziccer volt: Kelemenről csúnyán megfeledkeztek a DAC-védők, de a csatár még a kaput sem találta el. 

A csereként beállt Ramadan nem akart lemaradni Kelemen mögött, Krstovic passza után ő is elpuskázott egy ajtó-ablak ziccert.

Az utolsó percben már a vendégek kapusa is előrement egy szabadrúgásnál, de a DAC végül kivédekezte a szituációt. Mivel a Slovan is győzött, a sárga-kékek a második helyről várják a tavaszi folytatást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?