Komárom. Ismét korábban, már pénteken 16.30-kor lejátssza következő hazai bajnokiját a komáromi MBK Rieker férfi kosárlabdacsapata. Az I. liga 12. fordulójában előrehozott rangadón a táblázat második helyén álló Svitet fogadja.
Előrehozott rangadó
Komárom. Ismét korábban, már pénteken 16.30-kor lejátssza következő hazai bajnokiját a komáromi MBK Rieker férfi kosárlabdacsapata. Az I. liga 12. fordulójában előrehozott rangadón a táblázat második helyén álló Svitet fogadja. Azt az ellenfelet, amely eddig mindössze kétszer kapott ki a bajnokságban, és a komáromiaknak még egyszer sem sikerült őket legyőzniük. Tavaly a Tátra alatti gárdától szenvedték el otthoni legsúlyosabb vereségüket. Tizenhét ponttal kaptak ki.
„Egyik legnehezebb hazai mecscsünk következik. A Svit fiatalokkal teli csapata gyors, harcias kosárlabdát játszik, olyan stílusban, ami védenceimnek sokszor gondot okoz. Egyszerűen felőrli ellenállóképességüket. Erre próbálunk felkészülni a hátralévő napokban. Hatalmas önbizalomgerjesztő lehet a közönség, újra szükségünk lesz a buzdításra. Minden labda fontosnak tűnik, csak az akarat és odafigyelés vezethet a siker felé” – vázolta a mérkőzés előtti helyzetet Paulik József edző.
Mi újság a komáromiak konyhájában? A Losonc ellen megsérült Lovík biztosan kimarad a csapatból, s alighanem az idén már a 35 éves bedobó nélkül kell végigjátszani a bajnokikat. Izomszakadása lassan gyógyul. A Mikulás-napot éjjelezéssel (az Inter elleni bajnoki előtt) megtoldó játékosok megúszták feltételes pénzbüntetéssel. Ha nyernek a Svit ellen és Zsolnáról is el-viszik a pontokat, akkor a klubvezetés megbocsájtja rosszul időzített szórakozásukat. Tehát duplán van miért harcolniuk. (jmk)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.