Élőben és virtuálisan zajlott a diósförgepatonyiak jubileumi futóversenye

futas

A koronavírus-járvány ellenére idén is megrendezték a diósförgepatonyiak külföldön is népszerű sportos tavaszköszöntőjét, a Barátság Futóversenyt, melyet a szervezők a tavalyihoz hasonlóan virtuálisan voltak kénytelenek lebonyolítani. 

„Az meg sem fordult a fejünkben, hogy eltekintsünk a rendezéstől. Hogy is tehettük volna a jubileumi fejezetnél. Ez volt ugyanis sorrendben Szlovákia egyik legpatinásabb viadalának immár negyvenedik felvonása. Nyomatékosítom, nem klasszikus versenyt szerveztünk, győzteseket sem hirdettünk. 140-en éltek az otthoni futás lehetőségével, teljesítették a 10 km-es távot, küldték el időeredményüket. A futókat és kocogókat előzetesen arra kértük, hogy április 17-én egyénileg, lakhelyükön, kedvenc futóútvonalukon teljesítsék az előírt távot. Nagy sikerként értékelem, hogy igazolásképpen ennyien elküldték futóórával mért eredményüket, a képernyőfotót. A szelfiknek is örültünk. A legtöbben versenyünk állandó résztvevői közül kerültek ki, de több újonc nevével is találkoztunk. Nemcsak a Csallóközből, Dél-Szlovákiából, hanem Magyarországról, Csehországból és Franciaországból is érkezett visszajelzés” – nyilatkozta az erőpróbáról lapunknak Koczó Vince, Diósförgepatony alpolgármestere, a verseny szervezőbizottságának elnöke. 

Mintegy harmincan, köztük Hodossy Péter, Vajas Roland, Bíró Attila, Gyurkovics Erika, a nyárasdi Top Run és a Bősi Futóklub képviselői, a megszokott rajthelyen, az eredeti időpontban vágtak neki a hagyományos útvonalnak. 

„Diósförgepatonyi származású vagyok, ráadásul 2015. április 18-án éppen a Barátság Futóversenyen abszolváltam életem első versenyét. Több futóbaráttal megbeszéltük, hogy idén, jubileumról lévén szó, az eredeti útvonalon randevúzunk. A rajtnál jelen volt Varga György is, aki az alapító tagok közé tartozik, de a település polgármestere, Gálffy Szilárd is megtisztelt bennünket jelenlétével. Ami a futást illeti, akadtak olyanok, akik mindent beleadtak. A legtöbben azonban nosztalgiáztunk, lazára, beszélgetősre fogtuk a tempót. Szentmihályfán, jelenlegi lakhelyemen, a tesztelést végző csapat tagjai is kijöttek bennünket buzdítani, az önkéntes tűzoltó testület tagjai pedig hangriasztó szirénával kedveskedtek a futóknak” – ecsetelte motivációját, a körítést a nyárasdi Top Run Futóklub színeiben sportoló Gyurkovics Erika, aki már javában pályafutása legnagyobb kihívására, a Tátrától a Dunáig elnevezésű váltófutásra készül.

Diósförgepatonyban célba érkezésük után az egyedi befutóérmet a DAC női kézilabdacsapatának egyik oszlopos tagja, a helybeli Bugár Cintia akasztotta a résztvevők nyakába. „Azoknak, akik az eredményeik mellett a lakcímüket is mellékelték, a napokban postáztuk az egyedi befutóérmet. Reméljük, jövőre, a 41. futóversenyünkön, már nem kell improvizálnunk. Újra községünkben üdvözölhetjük a sportág szerelmeseit. Szándékaink szerint ünnepi köntösbe öltöztetjük rendezvényünket, s bepótoljuk a járvány okozta üresjáratot. Futófesztivál lesz a javából” – bizakodott a folytatást illetően Koczó Vince.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?