Jelentős változásokat tapasz-talhattak a Magyar Nagydíjra rendszeresen kilátogató szur-kolók: a Forma–1 új vezetése már most óriási változásokat ért el a versenyek lebonyolí-tásában – és ez még csak a kezdet.Carey: biztos helySzijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Hungaroringen találkozot
Élményparkká vált a Hungaroring
Jelentős változásokat tapasz-talhattak a Magyar Nagydíjra rendszeresen kilátogató szur-kolók: a Forma–1 új vezetése már most óriási változásokat ért el a versenyek lebonyolí-tásában – és ez még csak a kezdet.
Carey: biztos hely
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Hungaroringen találkozott Chase Carey-vel, a Forma–1 új tulajdonosával, hogy személyesen tárgyaljon a Magyar Nagydíjról. A találkozón Carey biztosította a minisztert afelől, hogy Budapestnek helye van a versenynaptárban, hiszen az új, modern pályák mellett értéket képvisel, ahova a versenyzők szívesen utaznak. „Korábban mindig félelem volt, hogy a Hungaroring folyamatosan veszélyben van, mivel ez egy régi pálya, nem olyan, mint például Abu Dhabi – nyilatkozta Szijjártó. – A mi pályánknak nehéz megtalálni a közös pontjait ezzel az új világgal, de az új vezetés más megközelítést alkalmaz, mint a korábbi. Carey úr elmondta, hogy nem akar olyan versenynaptárat, ahol 20 vagy 21 azonos, uniformizált nagydíj és pálya van.”
A Hungaroring jelenleg 2026-ig rendelkezik szerződéssel a nagydíj rendezésére: Szijjártónak azonban nincs kétsége afelől, hogy ezt követően is fogadhatja majd az F1-es mezőnyt a magyar versenypálya. Ehhez azonban további újításokra van szükség, amelyre elkészült a fejlesztési stratégia: ez alapján három év alatt összesen 35 milliárd (kb. 116 millió euró) forintot kap majd a Hungaroring a kormánytól. „Ebből 5 milliárd forint erre már ott van az idei költségvetésben, amellyel a lelátókat kívánjuk felújítani. Idén a tervezés, jövőre pedig a megvalósítás következik, illetve idén még a közművek modernizálásának megtervezése is el tud indulni” – nyilatkozta a miniszter, majd hozzátette, 2018-ban további 20, 2019-ben pedig 10 milliárd forintot bocsátanak majd a pálya rendelkezésére.
„A tervezéshez 8 hónap szükséges, ezekkel a kivitelezési tervekkel kell visszamenni a kormányhoz, valamint ennek nagy költsége is van” – nyilatkozta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt elnöke, és hozzátette, több szakaszban zajlik majd a felújítás. A pálya körüli felújítások keretében új lelátókat hoznak létre, lehajtót építenek az autópályáról, valamint a tömegközlekedést is elérhetőbbé szeretnék tenni a pálya környékén. Ezen kívül egy mélygarázs és egy új paddock épület is tervben van, illetve egy látogatóközpontot is szeretnének létrehozni.
Szórakoztatás a köbön
Habár a nagy beruházások még később kezdődnek, nagyon sok változást tapasztalhattak a nézők a idei évben: a rajongóknak épített „FanZone” számos szórakozási lehetőséget nyújtott kicsiknek és nagyoknak. A szurkolók lengethették a kockás zászlót, ugorhattak dobogón, mindezekről pedig képet is készíthettek. Emellett F1-es szökőkutak, szimulátorok, valamint számos stand várta a szurkolókat, ahol rajongói felszereléseket vásárolhattak.
Nemcsak a nézőknek, de a versenyzőknek is jutott a jóból: a paddockban pingpong, csocsó, babzsákok, valamint a magyar találmány, a teqball várta a pilótákat. Utóbbit egy pingpongasztalhoz hasonló, ám ívelt asztalon, focilabdával játsszák, és a jelek szerint Sergio Péreznek és Carlos Sainznak is nagyon tetszett, ők ugyanis a vasárnapi pilótaparádé előtt kipróbálták a sportot.
A bokszutcában is meglepetés várta a nézőket és a versenyzőket is, de leginkább Fernando Alonsót: a spanyol pilóta szombaton ünnepelte 36. születésnapját, így akár utólagos ajándékként is felfoghatta azt az alkotást, amit a dobogó alatt, az aszfaltra festve talált a Hungaroringen. A McLaren versenyzőjét még 2015-ben, a Brazil Nagydíjon az időmérő edzés feladását követően egy napozószékben láthattuk a közvetítésben, amint éppen a napsütést élvezte. Ezt a jelenetet rögtön felkapta az internet közössége, és mémeket gyártottak belőle: most pedig a Hungaroring bokszutcájának aszfaltjára került ugyanez a kép, azzal az üzenettel, hogy a Forma–1 a nyári szünet után várja vissza a mezőny tagjait.
Csapatjáték
Kimi Räikkönen, a Ferrari pilótája a verseny jelentős részén gyorsabb volt csapattársánál, ám erőből nem tudta megelőzni őt, így végül a második helyen kísérte be Vettelt a célba. „A rajtunk eléggé hasonló volt, nekem volt egy kis szélárnyékom, de az ember nem erőlteti a dolgot a csapattársával szemben az első kanyarban” – mondta Räikkönen. „Harcolunk, de fair módon.”
A finn ezzel hozzásegítette csapattársát, hogy 14 pontra növelje előnyét a világbajnoki pontversenyben Hamiltonnal szemben. A brit és a Mercedes tiszteletreméltó megmozdulása volt, amikor az utolsó körben Hamilton elengedte maga mellett csapattársát, Valtteri Bottast. Korábban a finn adta át helyét a háromszoros világbajnoknak, megadva ezzel az esélyt arra, hogy megelőzhesse a Ferrarikat, ami neki korábban nem sikerült. Bottast arra kérte a csapat, engedje el Hamiltont, és amennyiben ő sem boldogul Räikkönennel, úgy vissza fogja kapni a dobogós pozíciót.
Az élcsapatoknál egyedül a Red Bullnál nem működött a versenyzők közötti harmónia: Max Verstappen a második kanyarban nekiütközött Daniel Ricciardónak, ami az ausztrál versenyének végét jelentette. „Éretlennek” nevezte csapattársát Ricciardo, és rendkívül csalódott volt, hogy egyetlen kört sem tudott megtenni a versenyen. Verstappen természetesen bocsánatot kért tőle a futam után, és elmondta, mindenféleképpen négyszemközt fogják megbeszélni a dolgot, ugyanis nem szeretné, ha az eddig remek csapattársi viszonyuk rámenne erre a konfliktusra.
9000 dolláros pezsgőzés
A Hungaroringen hivatalosan is bejelentették, hogy a Forma–1 többéves együttműködési szerződést kötött az új pezsgőszállítóval, a Carbon Champagne-nel. Az új ital igazi különlegességnek számít, és nemcsak a minősége miatt, hanem azért is, mert az üvegje karbonból készült – akárcsak a Forma–1-es autók kasztnija, így igazán jól illik a motorsport világához. Mindemellett meg kell említeni, hogy a márka abszolút prémium minőségnek számít, tekintve, hogy egyetlen üveg pezsgő 3000 dollárba (2400 euró) kerül. Ez még nem minden: kiderült, azt tervezik, hogy az üvegekre kamerákat szerelnek majd, hogy ezzel is egy különleges képet adhassanak a közönség számára.
Habár a nézők előre nem tudhatták, milyen újdonságokra számíthatnak a Magyar Nagydíjon, az idei szezon izgalmainak köszönhetően jócskán nőtt a jegyeladások száma, és a négy nap alatt összesen közel
200 000 néző látogatott ki a Hungaroringre a rekkenő hőségben – a szervezők bíznak benne, hogy a jövőben is folytatódni fog ez a tendencia.
Berta Kitti, Mogyoród
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.