Ladislav Molnár hívására igazolt Gyirmótra, és hagyta el a szakolcaiakat Szőcs László.
„Élmény volt Torghelle ellen pályára lépni”
Ladislav Molnár hívására igazolt Gyirmótra, és hagyta el a szakolcaiakat Szőcs László. A 28 éves dióspatonyi származású középhátvéd első NB II-es fél évét értékelte lapunknak.
Nagyjából azt kapta az NB II-től, amire számított?
Meglepett, hogy itt jóval inkább játsszák a focit, kevesebb a párharc, mint a szlovákiai II. ligában. A húszcsapatos NB II színvonala jobb, mint vártam. Gyirmóton az volt a cél, hogy nagyjából lőtávolban maradjunk a harmadik helyhez képest, mivel az MTK és a Kisvárda kiemelkedik a mezőnyből. Jelenleg nyolcadikok vagyunk, három pontra a negyedik helytől, egy-két meccs jobb eredménye hiányzott a célkitűzés teljesítéséhez.
A szezont még Molnár irányításával kezdték, akit november elején a régi-új mester, Hannich Péter váltott...
Molnár alatt stabilan játszottam, 12 bajnokin léptem pályára, az új edző alatt azonban még nem szerepelhettem. Vele is minden rendben, csak nem ismer, el is mondta, hogy három középhátvédünkből két társamat már régről ismeri, így nekik ad lehetőséget.
Melyek voltak a legemlékezetesebb meccsei?
A Soroksár ellen (1:1) nagyon jól játszottunk, csak a hajrában, 11-esből kaptuk az egyenlítő gólt. Az MTK-s Torghelle Sanyi és Lencse László ellen élmény volt pályára lépni. De a Békéscsaba vagy a ZTE, vagyis a többi egykori NB I-es gárda ellen is egészen más érzés focizni.
Gólt még nem sikerült szereznie, egy piros lapot ellenben begyűjtött...
Épp a Soroksár ellen fejeltem egy kapufát, akkor jártam legközelebb a gólszerzéshez. A piros lapot a Nyíregyháza ellen (0:3) szedtem össze. Először egy fölösleges sárga lapot hoztam össze, a második félidő elején pedig kapura akartam rúgni, ellenfelem viszont nagyon lehajolt, így eltaláltam. Szerintem ez elkerülhető lett volna, így, hogy a második sárga már pirosat jelentett, túlzónak éreztem az ítéletet.
Kikkel van a legjobb viszonyban a csapatból?
Alapvetően a csallóközi játékosokkal, Rengel Petivel, Németh Zsoltival és Sandal Dominikkal, de a gyirmóti fiúk is nagyon segítőkészek.
Meddig szól a szerződése?
Egy évre kötöttük, azaz jövő nyárig. De hogy kitöltöm-e, azon is múlik, hogy fogok-e játszani. Kaptam ajánlatot Magyarországról és Szlovákiából is. Január 9-én kezdődik a felkészülés Gyirmóton, addig még jó pár telefonbeszélgetés vár rám.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.