A La Liga 10. fordulójában a Real Madrid hazai pályán fogadja legnagyobb riválisát, a Barcelonát
Ellentétes előjelekkel várják a felek az el Clásicót
A La Liga 10. fordulójában a Real Madrid hazai pályán fogadja legnagyobb riválisát, a Barcelonát.
Mostanra a Real az élre állt a bajnokságban, és az utóbbi meccseiken komoly motivációval lépett pályára. A Barcelona ezzel szemben sérüléshullámmal küzd, ami hátrányt jelenthet számára – ez pedig komolyan befolyásolhatja a játékát. Taktikailag mindkét menedzsernek, Xabi Alonsónak és Hansi Flicknek is figyelembe kell vennie a saját helyzetét: a Realnak a lendületet kell megőriznie, a Barcelonának pedig a hiányzó játékosokat pótolnia.
Kezdjük a hazai pályán játszó, listavezető hazaiakkal! A hétvégén a La Liga 9. fordulójában a Real Madrid 1–0-ra nyert Getafe otthonában. A gól nélküli első félidő után a második félidő 76. percében emberelőnybe kerültek a vendégek. Kylian Mbappé nem sokkal a kiállítás után betalált, majd egy újabb hazai piros lap következett. Az utolsó másodpercekben kettős emberhátránya ellenére is egyenlíthetett volna a Getafe, de nem sikerült a kapuba találnia.
Ismét Arda Güler adta a gólpasszt Kylian Mbappénak, az idei bajnokságban immár negyedszer, ezzel ő a francia támadó legjobb kiszolgálója a csapaton belül. Mbappé pedig továbbra is szárnyal, 9 meccsen 10 gólnál jár, utoljára Cristiano Ronaldo tudott ilyen szezonrajtot venni még 2014/2015-ben, igaz, ő nemhogy elérte a 10 gólt, de egyenesen 17-nél járt.
Alonso több fegyelmet szeretne
A találkozó után egyébként a csereként beálló Vinícius Jr. is szolgáltatott beszédtémát.
A brazil szélső ugyan nem szerzett gólt és gólpasszt sem adott, de két hazai játékost is kiállítottak róla: Allan Nyom a becserélése után fél perccel mehetett is zuhanyozni, miután teljesen feleslegesen leütközte Viníciust, majd később Álex Sancris is egy ellene elkövetett szabálytalanság miatt kapta meg a második sárga lapját. A Marca beszámolója szerint Vinícius egyébként külön verbális csatát vívott a Getafe játékosaival és edzőjével, José „Pepe” Bordalásszal.
„Viníciusnak nem kell odajönnie hozzám a meccs közben, nincs szükség arra, hogy engem provokáljon”
– mondta az esetről Bordalás, majd a meccs utáni sajtótájékoztatón is szót ejtett a történtekről. „Vinícius jött oda hozzám, és ironikusan gratulált a remek cserémhez. Nincs ezen mit magyarázni. Én meg azt válaszoltam neki, hogy foglalkozzon inkább a játékkal.”
A 61 éves tréner ezek után közölte, hogy meglátása szerint Nyom durváskodása nem ért piros lapot, és a játékvezető „bedőlt” Vinícius drámai reakciójának.
A közelgő derbi előtt érdemes azt is megnézni, mi változott a csapatnál Xabi Alonso érkezése óta?
Xabi Alonso 2025-ben vette át edzőként a csapatot, és több területen is érzékelhetők változások a klubnál a korábbi érához, Carlo Ancelotti időszakához képest.
Alonso konkrétan meghatározott, szigorúbb edzésrendet vezetett be: a játékosoknak a korábban megszokottnál egy órával kell érkezniük az edzésekre, hogy legyen idő bemelegítésre, taktikai eligazításra. Az edzések hossza is nőtt: korábban ~1,5 óra volt, Alonso alatt inkább legalább 2 óra az edzés, és erre jön a konditermi munka. A fizikai állapot-ellenőrzések, például napi súlymérés is felmerült, mint új elem. Változott a taktikai fókusz is: a labdabirtokláson, mozgáson, pozíciósjáték-elemeken van nagy hangsúly, Alonso az edzésen hangosan instruálja a játékosokat.
A klubelnök és vezetés is többször hangsúlyozta Alonso „hazatérését”, ami azt is jelzi, hogy a klub identitását és hosszú távú stratégiáját is vele együtt képzelik el.
Sűrűsödő gondok a Barcánál
A Barcelona nagy csatában nyert a Girona ellen a La Liga 9. fordulójában, Hans-Dieter Flick vezetőedző azonban eltiltás miatt nem ülhet le majd a kispadra a Real Madrid ellen, mert „obszcén” módon mutogatott a meccsen.
„A mozdulat nem a játékvezetőnek vagy bárki másnak szólt, csak egy érzelmi kitörés volt”
– mondta az esetről Hansi Flick. Hozzátette, hogy a kiállítását sem érzi jogosnak: „Frenkie-nek tapsoltam, nem a játékvezetőt támadtam, de ő így értelmezte. Elfogadom a döntését.”
Az FC Barcelona trénere tehát kihagyja az el Clásicót, hiszen a kiállítás után eltiltás vár rá, de nem kívánt ezzel foglalkozni: „Nem gondolok erre, csak az számít, hogy valahogy a csapat mellett lehessek. Nem hiszem, hogy lesz fellebbezés. A bíró döntött, és ezt tiszteletben tartom.”
Joan Laporta klubelnök már nem volt ilyen visszafogott Jesús Gil Manzano játékvezető tevékenységével kapcsolatban.
„Nem szeretem ennek a bírónak a hozzáállását. Ez az ember már szinte mindegyik kulcsjátékosunkat kiállította. Valami mindig történik, ha ő vezet nekünk. Teljesen véletlenül ez most pont az előtt a meccs esett meg, amely az első hely sorsáról dönthet”
– fogalmazott Laporta, aki leszögezte: panasza nem kifogáskeresés, szerinte csapata nem volt elég éles a Girona ellen.
Laportát különösen az dühítette fel, hogy szerinte Gil Manzano túlreagálta az esetet.
„Nehéz lesz elérni, hogy eltöröljék az edzőnk lapjait”
– panaszkodott az elnök, aki arra is utalt, nem tartja kizártnak, hogy a játékvezető szándékosan hozta hátrányba csapatát.
A Barcelonát jelentős sérüléshullám sújtja egy kritikus héten. Dani Olmo és Robert Lewandowski, akik a válogatottszünetben sérültek meg a válogatottjukban, szinte biztosan nem játszhatnak majd. A spanyol válogatott Olmo vádlisérüléssel, a lengyel csapatkapitány pedig combhajlító-szakadás miatt nem játszhat a Clásicón, bár Flick bízik benne, hogy mindketten visszatérnek november közepéig.
Annak ellenére, hogy Raphinha felépülése lelassult a Real Oviedo elleni combhajlító-sérülése óta eltelt időszakban, a Barcelona fontos célja, hogy pályára léphessen a Real Madrid elleni mérkőzésen.
Mbappénak nincs szüksége jogsira
A Real Madrid francia sztárja, Kylian Mbappé nemrégiben egy új i7-es BMW-t kapott, amelyet kizárólag az ő számára készítettek, azonban nem tudja vezetni, mivel nincs jogosítványa. Mbappé tinédzserként vált futballsztárrá, azóta többször is nyíltan kijelentette, hogy sosem érdekelte a jogosítvány megszerzése, mivel mindig rendelkezésére állt egy sofőr.
Mint minden évben, a Real játékosai és szakmai stábja ezúttal is kiválaszthatta a nekik tetsző modellt, és személyre szabhatták azt, olyan részletekkel, mint például a nevüket viselő rendszámtáblák. Mbappé, aki tavaly nyáron költözött a spanyol fővárosba a Paris Saint-Germainből való átigazolása után, az új i7-est választotta a BMW kínálatából, kizárólag az ő számára tervezett belső térrel. Mivel azonban a francia ásznak továbbra sincs jogosítványa, az új szerzeménye – egyelőre – az edzőközpont parkolójában marad.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.