Prága. Hétfő délelőtt autóbalesetben életét vesztette Ivan Hlinka, a cseh jégkorong-válogatott vezetőedzője. Az 54 éves szakember reggel Karlovy Vary közelében autózott, amikor járműve ütközött egy másik kocsival, amely a mellékutcából kihajtva nem adta meg az elsőbbséget.
Elhunyt Ivan Hlinka
Prága. Hétfő délelőtt autóbalesetben életét vesztette Ivan Hlinka, a cseh jégkorong-válogatott vezetőedzője. Az 54 éves szakember reggel Karlovy Vary közelében autózott, amikor járműve ütközött egy másik kocsival, amely a mellékutcából kihajtva nem adta meg az elsőbbséget. Az edzőt azonnal kórházba szállították, ahol azonban néhány órával később belehalt súlyos sérüléseibe.
Hlinkát a májusi, hazai rendezésű világbajnokság után nevezték ki a cseh gárda élére, miután a csapat Slavomír Lener irányításával csak az ötödik helyen végzett. Már korábban is vezette a nemzeti együttest, amely 1998-ban, Naganóban vele nyert olimpiai bajnoki címet.
Hlinka játékosként 1972-ben, 1976-ban és 1977-ben világbajnok volt, később pedig szerepelt az észak-amerikai profiligában (NHL) is. (m)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 09.16.
Az energiatúltengéstől a világbajnokságig
2024. 09.10.
Szépül az FTC stadion, a lelátón dolgoznak
2024. 08.31.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.