Nyitra/Pozsony. A jóval szebb napokat látott nyitrai együttes a 13. helyről várja II. labdarúgóliga tavaszi folytatását. Komoly anyagi gondokkal küszködik a klub, decemberben még az is felmerült, hogy esetleg csődbe jut az egyesület.
Elhárult a csődveszély Nyitrán
Ami csapatot illeti, Molnár Zoltán irányításával a bajnoki rajtig hazai környezetben készül. Egyelőre csak Peter Burák távozott, a jó képességű hátvéd a ligetiekhez igazolt. Az Artmedia a vételár mellett három játékost, Milan Kusalíkot, Michal Drobnýt és Martin Ščasnýt (az utóbbi két futballista ősszel a DAC-ban szerepelt) is felkínált júniusig kölcsönbe. Rajtuk kívül a feketenyéki Gasparovics László (korábban Vágsellyén és Dunaszerdahelyen rúgta a labdát) és a podbrezovái Patrik Koňušík érkezett.
„Örülök, hogy kezd normalizálódni a helyzet klubnál. Sajnos sérülések és betegségek nehezítik a munkát, jelenleg is hét kulcsemberre nem számíthatok. Az új szerzemények igyekeznek, remélem, a csapat hasznára lesznek. Feltétlenül gólerős csatárra van szükségünk, érdeklődtünk a puhói Ľubomír Perniš iránt, ám a Matador túl sokat kért. Bízom benne, hogy tavasszal sikerül előbbre lépnünk, s a középmezőnyben zárunk ” – mondta lapunknak Molnár Zoltán vezetőedző.
A nyitraiak eddig két előkészületi mérkőzést játszottak, Aranyosmaróton 2:0-ra nyertek, Nagytapolcsányban viszont a 1:0-ra kikaptak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.