Budapest.
Elégedetlen a döntéssel
Budapest. A Szombathelyi Rendőrkapitányság vizsgálati osztálya elutasította Szerdahelyi Szabolcsnak a sportegyesületek egykori vezetőorvosának feljelentését, amelyet bűnszövetségben elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntettének kísérlete miatt tett a kalapácsvető Annus Adrián, valamint az elkövetéshez segítséget nyújtó, ismeretlen bűnsegédek ellen. A Deport-56 elnöke kijelentette, hogy panasszal él a határozat ellen és kéri a nyomozás elrendelését. Szerinte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jegyzőkönyvében az szerepel, hogy Annusnak az athéni játékokon leadott két vizeletmintája nem egy embertől származik. Szerdahelyi Szabolcs, aki korábban több közleményben bírálta a MOB vezetését az athéni doppingesetek kapcsán, úgy véli, ez felveti azt a megalapozott gyanút, hogy Annus jogtalan haszonszerzés végett megtévesztette a doppingellenőröket, amihez felkészült segítőkre volt szüksége.
A feljelentést elutasító határozat szerint viszont Annus célja az olimpián való minél jobb sporteredmény elérése és nem az aranyéremért kitűzött díj jogtalan megszerzése volt, ezért büntetőjogi értelemben nem lehet csalásról beszélni, még akkor sem, ha a feljelentésben foglaltak esetleg megfelelnek a valóságnak.
Annus Adriánt az utólagos mintaadás megtagadása miatt zárták ki az athéni ötkarikás játékokról és fosztották meg aranyérmétől.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 09.16.
Az energiatúltengéstől a világbajnokságig
2024. 09.10.
Szépül az FTC stadion, a lelátón dolgoznak
2024. 08.31.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.