A Ferencváros kezdője a Fenerbahce ellen
A Fenerbahce sem tudta legyőzni a Fradit
A Ferencváros labdarúgócsapata 1:1-es döntetlent játszott a török Fenerbahce vendégeként az Európa-liga alapszakaszának csütörtök esti mérkőzésén, így továbbra is veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll öt fordulót követően.
Remek időjárási körülmények között, 16 Celsius-fokos hőmérsékletben és tiszta, száraz időben kezdhettek a csapatok az 50 ezer férőhelyes Sükrü Saracoglu Stadionban, ahol a hazai szurkolótábor nagyszerű, egyben félelmetes hangulatot teremtett már a bemelegítés során is.
Lendületesen kezdett a Fenerbahce, de a Ferencváros nem lepődött meg az első néhány percben megtapasztalt nyomáson, és hamarosan kiszabadult a szorításból.
Esetenként egy-egy pontatlanság is előfordult a hazaiak játékában, miközben Varga és Yusuf beindulásai veszélyt hordoztak magukban a törökök kapujára nézve. A hazai közönség tíz perc után már hangot is adott nemtetszésének, így amikor az FTC-nél volt a labda, hangos füttyszóval jelezték a nézők, hogy ennél többet várnak kedvenceiktől.
Mindeközben az esetek többségében jól tartotta a labdát a Ferencváros, amely fegyelmezetten igyekezett védekezni, a felszabaduló üres területekbe pedig remekül léptek be a futballistái. Ennek ellenére Dibusznak akadt először dolga, a magyar válogatott kapusnak a 17. percben kellett védenie egy 17 méterről érkezett lapos lövést. A folytatásban egyre durvábbá váltak a párharcok, de a spanyol játékvezető ritkán fújt bele a sípjába, ennek hol a hazaiak, hol a vendégek látták a kárát.
Dibusznak közben Asensio távoli próbálkozásait is védenie kellett, Škriniar pedig egy beadást követően próbálkozhatott 15 méterről, de nem találta el a kaput.
A szünet előtti percekben nagy helyzetekig jutott az FTC, Yusuf előbb közelről a bal kapufára passzolta a labdát, majd valamivel távolabbról nagyszerűen csavart, de lövése a jobb kapufán csattant.
Fordulás után az első félidőben látottnál megfontoltabb játékkal kezdett a Fenerbahce, a Ferencváros azonban állta a sarat, sőt, ahogyan a hazaiaknak, úgy a magyar bajnoknak is voltak lehetőségei. Fél órával a lefújás előtt mindkét vezetőedző cserékkel igyekezett frissíteni, hamarosan pedig egy szöglet után Varga gólja hallgattatta el a hazai közönséget.
Kanichowsky bal oldali szögletére remekül érkezett a rövid kapufánál a magyar válogatott csatára, és a tőle megszokott módon közelről, pontosan fejelt a kapuba (0:1).
A török drukkerek azonban nem sokáig szomorkodtak, kedvenceiknek ugyanis percekkel később összejött az egyenlítés. Egy balról érkező beadást a túloldalon szabadon hagyott Oguz Aydin játszott vissza Taliscához, aki félfordulattal 12 méterről a hosszú sarokba lőtt (1:1).
A hajrá kezdetén Nene a keresztlécet trafálta telibe 17 méterről, majd Dibusznak kellett kétszer is védenie. Az utolsó percek kifejezetten feszülten teltek, durvaság miatt a Fenerbahce emberhátrányban fejezte be a meccset, a nagyot küzdő és taktikusan futballozó Ferencváros pedig összességében megérdemelten szerzett egy pontot Isztambulban.
Az FTC három győzelemmel és két döntetlennel, illetve az így megszerzett 11 ponttal negyedik helyen áll a tabellán, és a késő esti meccsek után is biztosan a nyolcaddöntőt érő legjobb nyolc között lesz.
A magyar bajnok legközelebb december 11-én a skót Glasgow Rangers együttesét fogadja az alapszakasz hatodik körében.
Európa-liga, 5. forduló
Fenerbahce–Ferencváros 1:1 (0:0)
Gólszerzők: Talisca (69.), ill. Varga (66.)
Játékvezető: de Burgos (spanyol)
Sárga lap: Demir, Škriniar, Semedo, Talisca, ill. Zachariassen, Szalai, O’Dowda, Raemaekers
Piros lap: Durán (91.)
FENERBAHCE: Ederson–Nélson Semedo, Škriniar, Demir (76. Müldür), Brown–Talisca, Asensio (60. Nene), Álvarez–Oguz Aydin, En-Nesziri (70. Durán), Aktürkoglu (60. Levent)
FERENCVÁROS: Dibusz–Cissé, Raemaekers, Szalai G.–Makreckis, Kanikovszki (81. Ötvös), Keita (81. Júlio Romao), Zachariassen (60. Tóth A.), Cadu (60. O’Dowda) –Varga B., Yusuf (74. Joseph)
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.