„Egy klubban két extraligás csapatot fenntartani nem könnyű”

Mennyire bosszantó vagy épp fájó visszagondolni a pozsonyi VKP elleni döntősorozat harmadik, hazai meccsére, amikor a sorozat 1:1-es állásánál, 2:0-nál úgy tűnt, a visszaszerzett pályaelőnnyel elég csak a hazai találkozókat behúzni és aránylag simán meglehet a bajnoki címvédés?

A mérkőzés után eléggé fájt, hogy innen kikaptunk, nemcsak a vezetőségnek, az edzőknek, a játékosoknak talán még jobban. Nagyon közel voltunk a győzelemhez, sőt, azt mondom, még a sorozat legelső meccsében is benne volt, hogy azt is megnyerhetjük Pozsonyban. A VKP azonban nagyon kiegyensúlyozott csapat, tapasztalt játékosokkal, akik számukra kedvezőtlen állásnál is meg tudják fordítani a mérkőzést. Olyan röplabdázóik vannak, akik nem csak egy-egy minőségi szervára képesek, hanem egymás után négyre-ötre. Olyan bombákra, amelyek ász értékűek. 

A harmadik meccsen négy játszmán át kimagasló játékot nyújtottunk. A VKP a harmadik szettől úgy kezdett adogatni, hogy nekünk azzal nagy gondjaink támadtak, nem voltak kompaktak a sávjaink. Azon a találkozón egyértelműen a szervák-labdafogások voltak a mérvadóak, sőt, a többin is. Nálunk az utóbbi picit gyengébb volt, ebből kifolyólag pedig a támadásépítések sem lehettek olyan hatékonyak.

A szezon másik csúcspontja a Challenge Cup-szereplés volt, ahol picit hasonló helyzet állt elő: a 2. fordulóban a svájci Näfels otthonában már-már úgy tűnt, meglesz az idegenbeli győzelem és a továbbjutás a hazai vereség után. Az, hogy nem jött össze egy újabb kör, mennyire vetette vissza a csapatot mentálisan? Hogy már „csak” a hazai küzdelmek maradtak?

A kinti találkozónak 3:1-re kellett volna végződnie a javunkra... Pár nap kellett hozzá, hogy feldolgozzuk a történteket, de megráztuk magunkat, és azt mondtuk, történt, ami történt, megyünk tovább és a bajnokságra fókuszálunk. A bajnokságban teljes mértékben elértük a célunkat, ami az éremszerzés volt, a vezetőség szempontjából sikeres idényt tudhattunk magunk mögött, annál is inkább, mivel a női csapatot is bent tudtuk tartani az extraligában.

Emellett pedig az a célkitűzés is megvalósult, hogy a férfiaknál a cserepadot szinte csak hazai nevelésű játékosok alkották. Mennyire volt ennek a ténynek visszhangja a városban, a szponzorok körében vagy épp mutatkozott meg mindez a nézőszámokban?

Nagyon pozitív visszajelzések érkeztek, a szponzorok is nagyra értékelik, hogy foglalkozunk a fiatalokkal, az utánpótlással. A férfi felnőttcsapatunkban 10 saját nevelésű röplabdázónk van, amit a szurkolók is díjaztak. Fokozatosan építettük, építjük be őket a csapatba. Forró Balázsnak talán ez volt az első olyan idénye, amelyet az elejétől a végéig végigjátszott, és teljes mértékben elégedettek voltunk vele. Pati-Nagy Simon is meghatározó embere a gárdának. Sánta Jani is többször bebizonyította, hogy ott a helye a kezdőcsapatban. Mellettük pedig sok utánpótláskorú játékos kapott lehetőséget az extraligában, ahol ha nem is volt sok játékpercük, a másodosztályban szereplő B csapatunk színeiben szinte minden hétvégén tétmeccset játszhattak. Az edzőknek számukra is egyre több teret kell biztosítaniuk a felnőtteknél, mert már ők is képesek arra, hogy akár kezdőként is megállják a helyüket.

A már említett női csapat újoncként túlszárnyalta a várakozásokat, nyolcadikként biztosan maradt bent az élvonalban. Ehhez öt győzelmen át vezetett az út (23 vereség mellett). Melyik volt a legemlékezetesebb? A legelső?

A nyolcadik helyet teljesen reálisnak tartjuk, sőt, a 6-7. hely is elcsíphető lett volna. De azt már anno a férfiak feljutásakor is tapasztaltuk, hogy az első extraligás év nagyon nehéz. A nőknél lényegében azok kaptak lehetőséget az élvonalban, akik kivívták a feljutást. A nagyszombatiak elleni győzelem kimagasló volt, de játszottunk velük két ötszettes bajnokit is, amelyeken úgyszintén nagyon színvonalas röplabdát mutattunk be, még idegenben is. De a Brusno ellen is jókat meccseltünk.

A 2024/2025-ös idény volt az első a klubtörténetben, amikor két extraligás csapatuk is volt az I. ligás férfiak mellett, az utánpótlásgárdákról nem is beszélve. Mit mutatnak a tapasztalatok, lehet ezt győzni anyagilag, logisztikailag, szervezésileg? Tartható ez a modell?

Ami a szervezést, a klub működését illeti, ez tartható, nem ezen fog múlni a folytatás. Viszont ha a számokat, a költségvetést nézzük, egy klubban két extraligás csapatot fenntartani nem könnyű feladat. Bebiztosítani a bérezést, a logisztikát, az étkeztetést, és állni számos más felmerülő költséget nem egyszerű. Azon törjük a fejünket és dolgozunk gőzerővel, hogy (közel) hasonlóképpen tudjunk a jövőben is működni, Június végéig kell bejelentkezni az új idényre az extraligákban. Próbálunk optimisták maradni, hogy sikerülni fog, de arra kérünk minden leendő szponzorunkat, hogy az anyagi helyzetükhöz mérten segítsenek, hogy továbbra is ilyen szinten tudjunk működni.