Egervári Sándor lett a Vasas labdarúgócsapatának új vezetőedzője. Elődjével, Tamási Zsolttal az együttes eredménytelensége miatt bontott szerződést a klub. A Nyíregyháza vezérkara is a trénerváltás mellett döntött, Herédi Attila helyére a Détári Lajos, Szabó András kettőst nevezte ki.
Egervári a Vasas edzője
A Nyíregyháza vezetősége is az edzőváltás mellett döntött, és Herédi Attila helyére a Szabó András, Détári Lajos edzőpárost nevezte ki. A csapat hat forduló után három ponttal az utolsó előtti helyen áll az Arany Ászok Ligában. Mivel csak Szabó András rendelkezik az élvonalban szükséges pro-licenccel, azért Détári Lajos hivatalosan szakmai igazgatóként tevékenykedik. Szabó András utoljára az akkor még másodosztályú Pápánál tevékenykedett, míg Détári Lajos a nyáron egy ideig a Diósgyőr edzéseit vezette, majd Kiprich József érkeztével távozott Miskolcról, és azóta a Budapest-bajnokság I/B osztályában szereplő Unione csapatát irányította játékos-edzőként.
Edzőcsere lehet Diósgyőrött is – a gyengén szereplő és nehéz helyzetben lévő, a kizárás árnyékában készülő együttesnél egyes hírek szerint már nem Kiprich Józseffel képzelik el a jövőt... Ezt a hírt erősítette az, hogy egyik miskolci hetilapban Kuti István, a Diósgyőri BFC tulajdonosa elmondta: a csapat kizárása után Détári Lajos nyilatkozatát – miszerint az ötszörös világválogatott sajnálja a piros-fehéreket, annál is inkább, mert hamarosan ő ült volna le a kispadra – inkorrektnek tartja, mert valóban tárgyaltak egymással, ám megállapodásig nem jutottak el. Kuti István hozzátette: amennyiben mégis változás lesz az edző személyében, döntését az eredménytelen szereplés, valamint Kiprich József magatartásbeli problémái miatt hozhatja meg. Információnk szerint a DBFC vezetői már fel is vették a kapcsolatot, Csank Jánossal és Pintér Attilával, igaz, Kuti István nem akarta kommentálni értesülésünket. (NS, m, nb1.hu)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.