Eb-döntős a magyar vízilabda-válogatott

Mahercz

A magyar férfi vízilabda-válogatott Görögországgal találkozott a belgrádi Európa-bajnokság elődöntőjében. Vigvári Vendelék folyamatosan javuló teljesítménnyel 15:12-es győzelemmel jutottak a döntőbe.

Az elődöntőt megelőzően hat meccsen hat győzelmet arató görögöknek komoly céljuk volt már az Eb előtt is, hogy megszerezzék első érmüket a kontinenstornán. Bármilyen meglepő, Görögország eddig csak kétszer jutott a legjobb négy közé Európa-bajnokságon, ám 1999-ben, valamint 2016-ban is, szintén a belgrádi arénában, elveszítették utolsó két mérkőzésüket. 

Utóbbi alkalommal a bronzmeccsen éppen a magyar válogatott győzött.

Élcsapatok csatája

A közelmúltban ennek ellenére a görögök ott vannak a vízilabdázás élmezőnyében, a tokiói olimpián ezüstérmesek voltak, a vb-ket tekintve 2022-ben és 2025-ben bronzérmet szereztek, 2023-ban pedig másodikok lettek. Akkor a döntőben, büntetőpárbaj után épp Magyarországtól szenvedtek vereséget.

Varga Zsolt csapata is a legmagasabb szinten helyezkedik, hiszen a tavalyi vb- ezüstérem mellett az olimpián harmadikok, a két évvel ezelőtti Eb-n egy fiatal csapattal negyedikek lettek.

Potyogtak a gólok

A pénteki elődöntő első negyedében egy gólváltás után Szkumpakiszék két góllal meglógtak, ám Nagy Ákosék egyenlítettek. Ezt újabb két görög találat követte, amelyre csak Vigvári Vendel válaszolt, 4:5 volt az állás az első szünetben.

Manhercz emberelőnyből egyenlített. Inkább a lövőkről, mint a védekezésekről és a kapusokról szólt a játék, hiszen a következő támadás végén jött is a következő gól. Papanasztasziu közelről lőtt Vogel kapujába, majd újra Manhercz volt eredményes, ő távolról bombázott a hálóba.

Egy kisebb gólcsendet követően újra beindultak a csapatok. Kakarisz, Varga Vince, Papanikolau és Nagy Ákos következett, a kapusok pedig csak akkor értek labdába, mikor kivették azt a kapujukból. 

A nagyszünetben 8:8-at mutatott az eredményjelző.

Összeállt a védekezés 

Görögország kapust cserélt a harmadik negyed előtt, Zerdevaszt Corcatosz váltotta. Manhercz egy emberelőny végén gyorsan felavatta az új hálóőrt, először vezetett Magyarország. Vogel védése után Nagy Ádám duplázta meg csapata előnyét. A kapufa segített egyet itt is, ott is, 

Vismeg Zsombor pedig ugyan teljesen a víz alá süllyedt, de keze és a labda a felszínen maradt, így a kapuba tudott lőni, 11:8.

A következő két gólt a görög válogatott szerezte, ám egyértelműen javult a magyar védekezés, hiszen több akció mellett emberhátrányokat is ki tudtak védekezni Angyal Dánielék. Vigvári Vendel góllal, Vogel Soma védéssel tette hozzá a magáét, így az utolsó nyolc perc előtt 12:10-re vezetett Magyarország.

Nyugodt végjáték

Több mint három perc telt el a következő gólig. Jansik Szilárd lövését elsőre nem látták bent, de a VAR-vizsgálatot követően változtattak ítéletükön a bírók. Négy perc sem volt hátra, amikor Varga Zsolt időkérése után Nagy Ádám négyre növelte az előnyt egy emberelőny végén, 14:10.

Manhercz védekezésben is remekelt, egy labdaszerzésének köszönhetően a görögnek három percük sem maradt az egyenlítésre. Ha ez nem lett volna elég, a kapufa és Vogel is védett egy-egy lövést. Az utolsó két percben csak az volt a kérdés mi lesz a végeredmény, 

végül 15:12-nél szólalt meg az utolsó dudaszó, a magyar válogatott bejutott az Európa-bajnokság döntőjébe.

A vasárnap 20.30-kor kezdődő döntőben Magyarország a szerb–olasz elődöntő győztesével találkozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?