Dunaszerdahelyről a Forma–1-be – fényképezőgéppel

Hányadik Forma–1-es fotózásán van már túl, ha egyáltalán még számolja?

A harmadik szezon van mögöttem a Forma–1-ben. A szezonokat számolom, nem az egyes futamokat. Pont három éve a Monacói Nagydíj volt az első verseny, amin fotósként vettem részt.

Van kedvenc pályája vagy futama?

A monacói futam a kedvencem. Lehet, hogy azért is, mert itt volt az a pillanat, hogy tudatosítottam, igen itt vagyok, Forma–1-en fotózok, elértem egy hatalmas álmomat. De azért is kedvencem, mert Monacónak teljesen más a hangulata, az emberek mások, rengeteg téma van fotózni. Itt szinte megérintheted az autókat, ez nagyon közeli élményt ad. Nemcsak a pálya van a városban kialakítva, hanem a paddock sincs teljesen elszigetelve a szurkolók szeme elől. A kíváncsiskodók a kerítésen keresztül beláthatnak a csapatok belső kis világába. Ha pedig elég elszántak, és mellette még jó nagy adag szerencséjük is van, a pilóták odajönnek a kerítéshez egy-egy közös fotóra vagy autogramra. Persze az is Monaco felé billenti a mérleget, hogy aki kicsit is követi a Forma–1-et, biztos látta azt a híres videót, ahol Ayrton Senna Monaco utcáin repeszt hihetetlen sebességgel, és látszik, mennyire érzi az ottani kanyarokat.

Hogyan csöppentél bele ebbe a világba?

A kezdet kezdetén a Slovakia Ringen fotóztam, szinte csak magamnak, hobbiszinten. Ezekre a fotókra figyelt fel pár média, közöttük egy magyar, Forma–1-gyel foglalkozó magazin is, akitől az első megbízást kaptam. Első feladatként gokartversenyeket fotóztam, meg a Ringen rendezett versenyeket, de már az ő megbízásukból. Onnantól rendszeresen a főszerkesztő fülét rágtam, hogy kapjak lehetőséget a Forma–1-ben is. Mivel elégedett volt a munkámmal, rábólintott. Ez volt a már említett Monacói Nagydíj 2015-ben. Tudtam, hogy a lehetőséggel mindenképp élnem kell, ezért megpróbáltam az eddigi legjobbat kihozni magamból és a képeimből. Végül a főszerkesztő azt mondta a képekre: jók… Így jött a többi verseny.

Melyik a legkeményebb része egy Forma–1-es hétvégének, és melyik a kedvenc része?

A legkeményebb része a szombat, ez a legpörgősebb is egyben. Itt van a legkevesebb időnk, és a legtöbb helyen kell egyszerre lenni. A kedvenc részem pedig a vasárnapi futam előtti idő, a parádéval együtt. Az olyan kerek, kompakt, gördülékenyen levezényelt.

Mennyi munkaóra van egy hétvégében?

Nem is a munkaóra a legtöbb, az is sok, hanem a kilométer, ami a lábunkban van. Napi 10–15 kilométert gyalogolok rendszeresen, komplett felszereléssel magamon, ami nemegyszer a 15 kilót is meghaladja. Sokszor van lehetőség a pálya mellett „taxit” fogni, amit a szervezők biztosítanak a fotósoknak, hogy a pálya egy-egy pontjára elvigyék őket, de a kényelemért cserébe „tömegpontra” kerül az ember, és kimaradhat az izgalmas és főleg egyedi fotópontokról. Pont most, Abu-Dzabiban történt, hogy nagyon kalandos módon az uruguayi fotós kollégámmal feljutottunk a Delfin hotel tetejére, és onnan fotóztuk az alattunk elszáguldó autókat. Hozzá kell tennem, rettenetes tériszonyom van, amivel végig küzdöttem a fotózás közben, és az sem segített rajta, hogy derékig ki kellett hajolnom, miközben csak egy alig 80 centiméteres üvegkorlát-féleség választott el a mélységtől…

Hogyan zajlik pontosan egy versenyhétvége?

Csütörtökön megérkezem a pályára, miután lefoglalom a helyem a sajtóközpontban, jöhet a pályabejárás. Ez utóbbi minden esetben fontos. Akkor is, ha olyan versenyen vagyok, ahol már fotóztam, mert mindig találhatok új helyszínt, ahol érdekes fotókat készíthetek, vagy módosítottak a pályán a biztonságunk és testi épségünk érdekében, és kivettek vagy hozzáadtak fotós szektorokat. Ezért is van az a rengeteg kilométer a lábunkban, de például ilyenkor találkozhatunk pilótákkal is, akik a csapatuk kíséretében szintén a pályát járják be. Monaco például ezért szimpatikus, mert itt a város utcaiból kialakított pályán a szurkolók is találkozhatnak a pilótákkal.

Hánykor kezdődik másnap a munka?

Pénteken reggel már fél 8-kor a pályánál vagyunk, fotózni kell az érkező pilótákat, a paddockban csinálunk pár pillanatfelvételt, felkészülünk a szabadedzésre. Ha ismerős a pálya, tudom, hol érdemes fotózni, de ha a pálya számomra még ismeretlen, akkor előfordul, hogy inkább követem a többi fotós kollégát. Azért nem birkamód, bárkit… Figyelemmel kísérem a többiek munkáját, és akiknek a fotói számomra a legszimpatikusabbak, vagy az én értékelésem szerint a legjobbak, azoktól próbálok ellesni pár műhelytitkot… Ilyen például az izgalmas fotóspont is. A szabadedzés után a további program a képek gyors feldolgozása és elküldése, majd egy gyors ebéd, és jöhet a második szabadedzés, és újra nekiállok a képeknek. Szombaton még ennél is pörgősebb a ritmus, de hasonló séma szerint zajlik, csak még rövidebb szusszanásnyi idővel, és még kevesebb ebédszünettel.

Miben más az utolsó nap, a futam napja?

A vasárnap már kicsit lazább, így belefér a későbbi érkezés is a versenypályára. Délelőtt vannak a különböző sajtóesemények a szponzoroknak, hírességeknek. Ilyen volt, amikor bemutatták a 2018-as Forma–2-es autót, a jövő évi új gumiabroncsot, vagy az új pezsgőt, amit mi kóstolhattunk elsőnek. Ezekről az eseményekről már előző este kapunk mailben információt. Mindez már az új vezetőség, a Liberty Media érdeme, hogy mi is jobban el vagyunk látva információkkal. Újdonság az is, hogy előző este listát kapunk a várható hírességekről is. Így könnyebb „levadászni” őket, mert tudjuk, kit keressünk, nem csak „véletlenül” botlunk bele olyan sztárokba, mint Ashton Kutcher, vagy Nicole Kidman. De még így is vannak olyan vicces történetek, hogy megjelent „valaki”, és egy nagyon fiatal fotós csak kattintgatott, kattintgatott… Majd megkérdezte, kit is fotózott… „Ő csak Mika Häkkinen” – jött a megsemmisítő válasz a többiektől, mert őt ugyebár a mi berkeinkben illik ismerni… Ebéd után felkészülünk a pilóták felvonulására, majd vissza a sajtóközpontba, hogy a képeket feldolgozzam. Ez után már csak annyi idő van, hogy egy gyors látogatást tegyek a mosdóban, mert csaknem két hosszú óra előtt állok… Ezután újra a nyakamban a komplett felszerelés, és irány az első kanyar – legalábbis ott, ahol ez nincs tiltva. Megint csak a monacói pályát tudom példának felhozni, ahol az első kanyar úgynevezett Red Zone, azaz piros vagy tiltott zóna.

Vagyis a pályán nincs szabad bejárás mindenhová, mert a biztonság az első?

Nemcsak a pályán nincs szabad bejárás, de úgy általában a Forma–1-ben. Többfajta biztonsági korlátozás van. Az első ellenőrzésen akkor átesel, mielőtt bejutnál a pályára. Szinte a cipőd méretét is ellenőrzik, köszönhetően a fokozott terrorfenyegetéseknek. Végig a nyakunkban kell hordani a fényképes belepőnket. A beléptetőrendszer azonosít, kidobja a képünket minden kapuáthaladáskor, ahol biztonsági őrök ellenőrzik, nem történik-e visszaélés a belépőkártyával. A másik a szakmai biztonság. Fotósként minden fotóstechnikát, amit a versenyen használok, egy hologramos azonosító matricával kell megjelölnöm, és a verseny alatt csak ezzel dolgozhatok. Fotósként tilos videófelvételt készítenem mobillal, amennyiben ezt megszegem, elveszíthetem a jövőbeli akkreditációimat. Vannak kollégák, akiknek a fényképezőgépjeiken már egy centi hely sincs az új matricákra… De ez presztízs is ez egyben, mert azt is mutatja, milyen sok futamon vett már részt az ember. A testi épségünk is biztosítva van, ezért vannak a tiltott zónák a pályákon, ahová mi sem mehetünk fotózni. Mégsem mondom azt, hogy a többi zónában nem történhetne meg, hogy valami törmelék nem repül felénk… Két éve Ausztráliában Alonso éppen felém csapódott a kanyarban.

Ilyenkor magát vagy a felszerelést védi?

A jó fotós utolsó pillanatig fotózza az eseményeket, de van, hogy nem lehet. Ez egy ilyen pillanat volt. De a becsapódás utáni másodperceket megörökítettem!

Mennyi múlik a Forma–1 fotózása során a felszerelésen?

Nyilván egyszerűbb a legmodernebb technikát használni, de még mindig a fotós szeme, tudása a legfontosabb. Egyébként mindig az a legjobb fényképezőgép, ami a kezedben van. Lehet a legmodernebb technikád, de hiába, ha az abban az értékes pillanatban nincs veled.

A verseny alatt mennyire tudják követni az állást?

Csak úgy tudjuk követni a versenyt, ha valamelyik kivetítő előtt vagy mellett elhaladunk. Manapság már kínálnak olyan mobilalkalmazást is, amivel telefonon, online lehet követni a futam állását. Ezt főleg azok használják, akiknek nem elég a „hagyományos” áttekintés. Nekem elég jelenleg, amit látok, vagyis: sorban jönnek az autók, ha pedig megváltozik a sorrend, akkor vagy kiesett az illető, vagy kerékcsere van.

 A harmadik Forma–1-es szezon végeztével mi a következő cél? Van még cél?

Mindig van cél! A következő az, hogy egy teljes szezon minden egyes futamán én is ott lehessek, és fotózhassak. Persze, ha hirtelen felkérne a Ferrari, hogy legyek a csapatfotósuk, azt sem utasítanám vissza…

Kulcsár Gabriella