Sorozatban 16.
DAC-pontvesztés a sereghajtó otthonában
Sorozatban 16. bajnoki meccsén is veretlen maradt a DAC, ám az eperjesiek elleni 1:1-es döntetlen után már csak minimális matematikai esélyük maradt az Európa Liga-szereplésre.
A dunaszerdahelyiek ősszel úgy is osztálykülönbséggel, 3:0-ra nyertek Eperjesen, hogy éppen nagyon mély hullámvölgyben voltak, tavasszal pedig hazai pályán 5:0-ra lemosták a sereghajtót. Így a labdarúgó Fortuna Liga 32., utolsó előtti fordulója előtt a papírforma sárga-kék győzelmet jósolt, főleg úgy, hogy a Tatran nem is otthon, hanem a poprádi NTC-ben fogadta a sárga-kékeket.
Az viszont már az 5:0-s hazai DAC-siker alkalmával is látszott, hogy az eperjesiek tényleg focizni akarnak, hiszen a Myjava kilépése miatt nincs rajtuk semmilyen eredménykényszer. Fociztak Poprádon is, remekül használták ki Streňo és Katona gyorsaságát, a dunaszerdahelyiek pedig mintha azt hitték volna, hogy a meccs majd magától „megnyerődik”, és nekik szinte semmit nem kell tenni érte, futni főleg nem. Az első félidőben a vendégeknek egyetlen helyzetük volt, Ljubicic fejese Davis szöglete után, a hazaiak viszont több jó akciót is vezettek, a 37. percben Streňo egy visszahúzós csellel becsapta Ľuptákot, és a spárgázó Slávik mellett a hálóba lőtt – 1:0.
Szünet után gyorsan egyenlített a DAC, Zsivkovics ívelte előre a labdát, amely Šafranko leheletfinom fejese után a sarokban kötött ki – 1:1. Magasabb fokozatra kapcsoltak a dunaszerdahelyiek, de ziccerük nem volt, a Tatran kontrái között ellenben voltak kimondottan veszélyesek is. Az utolsó két felívelésnél már Slávik kapus is előrement fejelni, de komoly nyomást nem tudtak kialakítani a dunaszerdahelyiek, így maradt a döntetlen.
László Csaba a lefújás után pszichés fáradtságról beszélt, szerinte ez is az oka annak, hogy csapata most az utolsó percekben már nem tudott változtatni az eredményen, mint tette azt a Slovan, a Michalovce és a Zlaté Moravce ellen, amikor a legvégén csikarta ki a győzelmet. „Fizikálisan most is az ellenfél fölé tudtunk nőni, de sehogy sem sikerült olyan helyzetet kialakítani, ami hibára kényszerítette volna az ellenfelet. Az utóbbi két mérkőzésen a kispadról sem tudtunk pluszt hozzátenni a játékunkhoz” – jegyezte meg a székely szakember, de hangsúlyozta, nem szabad elfelejteni, honnan indultak, éppen ezért büszke a csapatra. „Ha ez a gárda együtt marad, és egy-két helyen megpróbáljuk megerősíteni, akkor a jövőben is harcolhatunk az Európa Ligáért” – jelentette ki László Csaba.
Pavol Šafranko tizedik gólját szerezte a szezonban, ebből a hatodikat sárga-kékben. A 22 éves csatár szerint az EL-szereplés csak a hab lett volna a tortán, és pozitívan tekint az idényre: „Nincs miért szégyenkeznünk, jó úton jár a csapat. Az eperjesiek keményen, agresszívan játszottak, mi nem voltunk elég aktívak az első félidőben. Nem sok olyan félidőnk volt tavasszal, amikor kimondottan nem ment a játék. Másrészt viszont, melyik más csapat dicsekedhet azzal, hogy tizenhat bajnokin keresztül nem kapott ki?”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.