DAC: motiváltan a Trenčín ellen is

dac

A DAC labdarúgócsapata a Fortuna Liga felsőházi rájátszásának 9., utolsó előtti fordulójában a trencséni AS otthonába látogat ma (18.00), ahol műfüvön rendezik a találkozót. 
 

A dunaszerdahelyi csapatnak még mindig van matematikai esélye a bajnokság megnyerésére, bár nagyon csekély. Schäferéknek a mai, Trenčín elleni meccsen és az utolsó fordulóban, a kerületi rangadón a nagyszombati Spartak ellen is győzniük kell. A Slovan pedig a két hátralévő fordulóban (Zlaté Moravce, Trenčín) legfeljebb csak egy pontot szerezhet.

„Kicsit izgatott vagyok, de ideges az nem, már van tapasztalatom. Már fél éve munka nélkül voltam, ez volt a karrieremben a leghosszabb időszak tétlenül. Az aranyosmarótiak jó focit játszanak, nem lesz egyszerű, de nyerni akarunk” – mondta szűkszavúan Vladimír Weiss, a Slovan frissen kinevezett edzője a pénteki bemutatkozásán. A szakember hosszú távon tervez a pozsonyiakkal, hiszen 5 éves szerződést írt alá. 

Új seprű

A DAC és a trencséniek utóbbi 5 összecsapásának mérlege a dunaszerdahelyiek felé billen. Három DAC-siker mellett egy döntetlen és egy trencséni győzelem született. Utóbbi a 2019/20-as idényben: a győztes gólt az a Catakovic szerezte, aki a két csapat legutóbbi Trencsénben játszott meccsén is betalált, és akit a DAC kapusa, Martin Jedlička külön kiemelt a klub honlapján. „A 3:3-as meccsen Catakovic lőtt egy gólt és további lehetőségei is voltak. Nagyon kiszámíthatatlan a tizenhatosban, és a befejezéseknél nem igazán szokott hibázni – ecsetelte a cseh hálóőr. – Náluk is edzőcsere volt, amely általában új impulzust jelent. Ezért motiváltak és kellemetlen ellenfél lesznek. Alaposan fel kell belőlük készülnünk és átmenteni a Pozsonyban mutatott csapatszellemet.”

Április végén az AS a rossz eredmények miatt menesztette a belga Stijn Vreven vezetőedzőt, a helyére pedig az addigi másodedzőt, Juraj Ančicot nevezték ki. A Trenčín a felsőházi rájátszásban lejátszott eddigi nyolc meccséből csupán egyet tudott megnyerni, a 7. fordulóban 3:0-ra győzte le az aranyosmarótiakat. 

Sérültek és műfű

A DAC jó formában várhatja a találkozót, hiszen Németh Antal vezetőedző kinevezése óta mindhárom mérkőzését megnyerte a csapat, legutóbb a Slovan ellen diadalmaskodott, méghozzá idegenben. 

„A csapaton azt érzem, hogy motivált, annak ellenére maximálisan készülnek erre a mérkőzésre, hogy a második helyet már bebiztosítottuk. A műfüves pálya nehézség lesz számunkra, hiszen mi füvön készülünk. Nem olyan egyszerű alkalmazkodni egyik pillanatról a másikra, ezért az utolsó pár edzést már műfüvön végeztük. Az edzőváltás után kicsivel jobban játszanak a trencséniek, ezért nehéz meccsre számítok, de abban bízom, hogy folytatjuk a jó sorozatunkat ellenük” – mondta Németh Antal vezetőedző. A DAC dolgát nehezíti, hogy Yhoan Andzouana és César Blackman is megsérült a Slovan ellen. Andzouana bokaficamot szenvedett, de a szezon utolsó meccsén már ott lehet. Blackman bal térdében viszont meniszkusz- és szalagsérülést állapított meg az MRI, őt már meg is operáltak. Várhatóan augusztus elején térhet vissza a pályára. 
A mérkőzést az STV 2 csatornája közvetíti. A játékvezető Michal Smolák lesz.

(mgy, dac1904.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?