Los Angeles. Žigmund Pálffy szlovák jégkorongozó és menyasszonya, Zora Czoborová is könnyebb sérüléseket szenvedett az október 26-i incidens során – derül ki a Los Angeles Timesban közzétett rendőrségi jegyzőkönyvből.
Czoborová karmolt
A jegyzőkönyv szerint az LA Kings Chicago elleni veresége után a pár egy késő esti közös vacsorán vett részt, majd Manhattan Beach-i otthonukba visszaérkezve veszekedni kezdtek, s a szóváltás később kisebb verekedéssé fajult. A helyszíni szemle során készült rendőrségi jelentésben egyebek mellett az is szerepel, hogy Czoborová térdén és hátán több helyen is lila foltokat lehetett látni, a hokis menyasszonya azonban közvetlenül az eset után elutasította az orvosi kivizsgálást. A családi perpatvart Žigmund Pálffy sem úszta meg zúzódások nélkül, Czoborová körmei nyomát őrizték hátán a mintegy húsz centiméteres véraláfutásos karmolások. Az ügy a bíróságon folytatódik majd, Pálffyt december 17-ére idézték be.
A szlovák klasszis az eset után úgy nyilatkozott: az incidenst magánügynek tekinti, de hozzátette: sajnálja a történteket. Pálffy az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) kanadai pontversenyében három találattal és tizenhárom gólpasszal a negyedik helyen áll.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.