Pozsony. Tavaly gyengén szerepelt a tornaljai csapat a III. labdarúgóligában, s már jóval a befejezés előtt reménytelen helyzetben volt. A kiesést követően kilenc játékos is távozott a gömöri együttesből, s a nyár folyamán új szakvezetők kerültek a klub élére.
Csapatépítés Tornalján
Rendkívül rosszul kezdte a bajnokságot a harmadik vonalban szereplő negyedi együttes, öt fordulót követően mindössze egy ponttal sereghajtóként zárja a mezőnyt. Sőt, a 450 perc során meg egyetlen gólt sem szerzett. Nem csoda, hogy a hét elején lemondott Jozef Mrllák edző (irányításával zsinórban három bajnokságot nyertek), helyét a tűzoltó trénerként ismert komáromi Csöbönyei Ferenc vette át. Az 53 éves szakvezető korábban szülővárosában, Gútán és Ógyallán tevékenykedett. „Bízunk benne, hogy az új mester felrázza a csapatot, és holnap a Dolné Vestenice ellen végre megtörik a jég, s megszerezzük első győzelmünket. Egyébként nem futballozunk olyan rosszul, mint azt eredményeink mutatják, de sajnos rengeteg helyzetet elpuskázunk. Csatárgondokkal küzdünk, mert a Nagyszombatból vendégjátékosként érkezett brazil Ferreira felépülését követően visszatért hazájába, a gólerős Márió Klajman pedig sokáig sérüléssel bajlódott, s állítólag befejezte pályafutását” – jelentette ki Vlcsan Ferenc klubelnök. (zsi, sz. z)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.