Sport

Csak szenzációt okozhatnak a szlovák hokisok a finnek ellen

Csütörtökön 19.20-kor az esélytelenek nyugalmával, a házigazda Finnország ellen vív világbajnoki negyeddöntőt a szlovák jégkorong-válogatott.
author
Lencsés Zoltán

2022. május 25. 19:50

huska
Adam Húska kapus vigyázó szemét a finn csatárokra veti - TASR

A csoportjukat megnyerő finnek az egyértelmű esélyesei a mai, tamperei összecsapásnak. Az északiak mellett nemcsak az aktuális forma szól, hanem az egymás elleni mérleg is: Szlovákia ugyanis a 2004-es világbajnokság óta egyszer sem tudta legyőzni a finneket – azóta a vb-ken 10, a téli olimpiákon pedig három skandináv siker született. Az összesített egymás elleni mérleg sem a szlovákok sikerét vetíti előre, az eddigi 37 mérkőzésből csak hetet tudtak megnyerni.

Szuperfavorit finnek

Jukka Jalonen szövetségi kapitány védencei eddig rendkívül meggyőzően szerepelnek a világbajnokságon. Bár már nem százszázalékosak (a svédektől rávezetések után kikaptak), de megnyerték a csoportjukat és hét mérkőzésen mindössze öt gólt kaptak. Első számú kapusuk, Jussi Olkinuora eddig öt meccsen védett és mindössze egyetlenegyszer kapitulált, aminek köszönhetően egészen hihetetlen, 99 százalékos védési mutatóval rendelkezik.

A finnek kétségkívül a torna legnagyobb esélyesének számítanak, a közelmúlt három nagy tornáján kivétel nélkül döntőbe jutottak: az idei téli olimpiát és a 2019-es vb-t megnyerték, a tavalyi vb-n pedig ezüstérmesek lettek.

Óriási a motiváció

A szlovák csapat a csoportkör utolsó fordulójában biztosította helyét a nyolc között. A dánok elleni sorsdöntő meccsen Craig Ramsay szövetségi kapitány legénysége az eddigi legszebb arcát mutatta a világbajnokságon és rendkívül magabiztos, 7:1-es győzelmet aratott. A diadal után a szlovákoknak még pár órát várniuk kellett a negyeddöntős ellenfél kilétére, ami a finnek Csehország elleni győzelmével vált biztossá.

Tatarék a nyolc közé jutással már teljesítették az elvárásokat, így a negyeddöntőben már bármiféle teher nélkül, az esélytelenek nyugalmával játszhat a valaha volt legalacsonyabb átlagéletkorú szlovák csapat.

„Nagyon izgatott vagyok, ahogy a csapat többi tagja is. Az ilyen meccsekért érdemes hokizni – fogalmazott Miloš Roman, a szlovákok támadója. – Egyetlen mérkőzésről van szó, amin bármi megtörténhet. Ha visszatekintünk a téli olimpián elért negyeddöntős sikerünkre, elmondható, hogy minden nyitott. A motivációnk óriási. Tisztában vagyunk vele, hogy itt a szezon vége, izgatottan várjuk, hogy milyen lesz az új aréna hangulata.ˮ (A szlovákok Helsinkiben vívták a csoportmeccseket, ez lesz az első szereplésük Tamperében, ahol ma telt ház vár rájuk – a szerk.)

A finnek veterán támadója, a vb-n eddig háromgólos Valtteri Filppula szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy veszélyes, amikor egyetlen mérkőzés dönt mindenről. „Úgy gondolom, hogy elég magabiztosak vagyunk, de a kieséses szakasz mindig nehéz. Ha győzöl, továbbjutsz, de ha nem, befejezted. Remélhetőleg tovább javulunk, és vár ránk még néhány mérkőzésˮ – fogalmazott a Nemzetközi Jégkorongszövetség honlapjának.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
machajbefutott

Machaj veszi át a közmédia irányítását

Sulík

Sulík újabb csomaggal lepi meg a vállalkozókat

parlament k

Júniusban a Hlas nyerné a választást a Smer és az SaS előtt; négy százalék felett a Szövetség

dacnjie

GALÉRIA: Kikapott a DAC a Pakstól, Njie összeesett a pályán

A jelenlévők egyszerre emelték fel a kezüket (a szerző felvétele)

Egy helyben toporgás Nagymegyeren

Új Szó

Miről ír a pénteki Új Szó?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.