Sport

Csak a jövő év végén kerülhet a mozikba Michael Schumacher életrajzi filmje

Csak 2020 negyedik negyedévében kerülhet a mozikba a legendás hétszeres Forma-1-es világbajnok német Michael Schumacher életét és pályafutását feldolgozó film – írta vasárnapi számában a Bild című német napilap.
MTI

2019. november 17. 17:40

Az 50 esztendős versenyzőről szóló dokumentumfilmet eredetileg az idén decemberben mutatták volna be, de az újság információi szerint a rendezőnek és a producernek több időre van szüksége ahhoz, hogy a nagy mennyiségben rendelkezésre álló alapanyagból összeállítsa az alkotást.

A Schumacherről szóló filmben korábban soha nem látott felvételek is előkerülnek a család életéből, a legendás pilótáról pedig felesége, Corinna, édesapja, Rolf, valamint két gyermeke, Gina és a szintén autóversenyző Mick is nyilatkozik egy-egy interjúban.

Michael Schumacher a Forma-1-ben ötször a Ferrarival lett világbajnok, kétszer a Benettonnal nyert. A sportember 2013. december 29-én síbalesetet szenvedett a franciaországi Méribelben. Súlyos fejsérülése miatt sokáig mesterséges kómában tartották, majd 2014 szeptembere óta a Genfi-tó partján lévő otthonában ápolják. Állapotáról – amelyről a filmben sem lesz szó – a család nem hoz nyilvánosságra részleteket.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Év végéig minden pedagógusnak ki kell kérnie az erkölcsi bizonyítványt

Dórika öröksége

Mitterrand és a kelet-közép-európai térség stabilitása

Filmbe illő autós üldözés Gútán

Vida Máté: jó őszt zárt a DAC

Újabb komáromi edzőváltás

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.