Pozsony. Hat évvel ezelőtt a kassaiak nyerték a jégkorong Kontinentális Kupa első felvonását, most pedig a Slovan végzett az első helyen. Ľubomír Pokovič edzővel nem sokkal a fehéroroszországi diadalt követően beszélgettünk.
„Büszke vagyok a fiúkra”
Mivel a szlovák klubcsapatok a közelmúltban sorra elvéreztek a nemzetközi porondon, ideje volt már kiköszörülni a csorbát.
Nem a legjobb előjelekkel utaztak Fehéroroszországba, hiszen a sérülések és a betegségek igencsak megtizedelték a gárdát. Nem félt az esetleges kudarctól?
Hecl, Sejejs, Junas is sérült volt, a zárómeccsen pedig Halaj és Macho betegség miatt nem játszhatott. Ezek után nem mi voltunk az esélyesek, de bíztam abban, hogy a fiúk hozzák formájukat, és eljutunk a döntőig.
Gomeljben aztán minden várakozást felülmúlt a Slovan, ugyanis valamennyi ellenfelét legyőz-te, a fináléban pedig brillírozott.
Nehezen lendültünk bele, sokat jelentett, hogy a nyitómérkőzésen az utolsó pillanatokban ütött góllal legyőztük a Minszket. A továbbiakban aztán már elképzeléseim szerint hokiztak a fiúk. Mindenki jelesre vizsgázott, teljes mértékben betartotta a taktikai utasításokat. A házigazdák elleni fináléban pedig szinte minden bejött. Le a kalappal a csapat előtt, hiszen csak három sorral játszották végig a négynapos sorozatot. Ketten feltétlenül említést érdemelnek – de a többiek is átlagon felüli teljesítményt nyújtottak –, mégpedig Rybár kapus és Pavlas. Az utóbbi, hátvéd létére, ontotta a gólokat. A fináléban mesterhármast ért el, s ne feledjük: neki köszönhetjük a nyitómérkőzésen aratott győzelmünket. Mindent összevetve: büszke vagyok a fiúkra.
A bajnokságban eléggé leszakadt a Slovan. Úgy tűnik, mintha lemondott volna az alapszakasz-győzelemről.
Még azért sok mérkőzés van hátra, megpróbáljuk ledolgozni tetemes hátrányunkat, a Trenčín sem lesz mindig csúcsformában. Mi a play off-sorozatban szeretnénk kiemelkedőt produkálni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.