A világbajnoki selejtezők után a hétvégén a 11. fordulóval folytatódik a német labdarúgó-bajnokság, a Willi Orbánt és Gulácsi Pétert foglalkoztató RB Leipzig pedig a Werder Brement fogadja.
Bundesliga – A Werder ellen őrizné meg hibátlan hazai mérlegét a Leipzig
A vasárnapi délutáni találkozó érdekessége, hogy a lipcsei csapatot az a Ole Werner irányítja, aki 2021 novemberétől idén májusig 128 tétmérkőzésen vezette a brémai együttest, amelyet 2022 nyarán visszavezetett az élvonalba.
Az új trénerrel kiválóan teljesít a második helyen álló Leipzig, hazai környezetben százszázalékos a gárda, így favoritként fogadja riválisát, amely a legutóbb öt fordulóban nem kapott ki a Bundesligában.
Schäfer András csapata, az Union Berlin három mérkőzés óta nyeretlen az élvonalban, ezúttal vasárnap kora este a St. Pauli vendégeként törheti meg ezt a rossz sorozatot.
A válogatott szünet alatt a Dárdai Bencét és Mándity Márkót foglalkoztató VfL Wolfsburg edzőt váltott, Paul Simonis helyét egyelőre az U19-es csapat eddigi trénere, Daniel Bauer vette át. A szakembernek nem lesz könnyű dolga szombat délután, hiszen hazai környezetben a Bayer Leverkusen ellen kell vezetni a csapatot, amely saját közönsége előtt legutóbb január 14-én diadalmaskodott, azóta 13 találkozón maradt nyeretlen otthon. Bauer az előző idény végén már „beugrott” vezetőedzőként, az utolsó két fordulóban négy pontot szerzett a gárdával.
A hatpontos előnnyel éllovas és a mezőnyben egyedüliként veretlen Bayern München hazai pályán a középmezőnyhöz tartozó Freiburg ellen folytathatja menetelését szombaton.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.