Bukor Ádám első magyar bajnoki címei

<p>Három versenyszám, három győzelem, egy országos csúccsal fűszerezve &ndash; ez Bukor Ádám mérlege az egri magyar bajnokságon. A gyöngyösi színekben induló galántai uszonyos úszó a várakozásnak megfelelően 400, 800 és 1500 méteres felszíni úszásban utasította maga mögé a magyarországi élmezőnyt.</p>

„Indultam már a Világkupán klubomat képviselve, de a magyar bajnokságon most szerepeltem először, fantasztikus verseny volt, örülök, hogy a magyarok családjában úszhattam – összegezte benyomásait a Kodály Zoltán Gimnázium diákja. – Ezerötszázon javítottam meg a magyar csúcsot, 12:23,92 perc után csaptam célba. A tavalyi világbajnokság óta nem úsztam ezen a távon, még az edzésen sem sikerült ennyit megtennem, legfeljebb csak ezer méterig jutottam, mert az új uszonnyal nem bírtam tovább. De amint az egri vízbe ugortam, teljes mértékben megnyugodtam, és egész jó időt értem el, csak egy másodperccel elmaradva a világcsúcstól. Ezúttal a régi, kis uszonnyal versenyeztem, és hosszú hónapok után állhattam újra a dobogóra. Kedvenc számomban, 800 méteren ellazulva úsztam, s bár a magyar kiválóság, Kanyó Dénes is indult, nem izgultam. Jót tempóztunk, s a végén 18 másodperces szuperidőt hajráztam. Négyszázon már hiányzott a sprint, mentségemre szolgáljon, hogy először volt rajtam az új fürdőruha. Furcsa volt benne, nem tudtam a szokásos technikával úszni. Győzelmem azonban nem forgott kockán. Ugyanebben a három számban indulok a júliusi Eb-n is. Minimum egy aranyra és vele egy himnuszra számítok, de a három arany és a három himnusz is összejöhet. Utóvégre három a magyar igazság. Mindent megteszünk azért, hogy sikerüljön.”

Időközben Bukor Ádám elindult a vágsellyei Közép-európai Kupán, ahol 200 métert úszott, és győzött. „Nagyon kedvesek volt a szülők, szívélyes fogadtatásban volt részem, gratuláltak, aláírásokat osztogattam a gyerekeknek. Szokatlan, de szuper volt számomra, egy év elteltével úsztam szlovákiai viadalon” – idézte fel a versenyt a 2017-től magyar színekben versenyző kiválóság.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?