Pozsony. A múlt heti rózsahegyi győzelem után optimista hangulatban várták a ligetek a púchoviak elleni találkozót. Biztosra vették, hogy a Trnava és a Slovan elleni döntetlen után végre megtörik hazai nyeretlenségi sorozatuk, s legyőzik a Matadort. Nem így történt.
Breška volt a főszereplő
Pozsony. A múlt heti rózsahegyi győzelem után optimista hangulatban várták a ligetek a púchoviak elleni találkozót. Biztosra vették, hogy a Trnava és a Slovan elleni döntetlen után végre megtörik hazai nyeretlenségi sorozatuk, s legyőzik a Matadort. Nem így történt. Ha a vendégek csatárai jobban odafigyeltek volna, az egy gólosnál jóval nagyobb arányban is nyerhettek volna. De menjünk sorjában. A Petržalka kezdett jobban, ám a félidő közepétől átvették a kezdeményezést a vendégek, akik uralták a középpályát. Elöl főleg Mário Breška volt elemében, a gyors és technikás támadót a hazai védők szinte nem tudták szabályosan szerelni. A 27. percben vezetést szereztek a púchoviak: Breška beadását követően Škropec fejelt a hálóba. Röviddel később ismét örülhettek Jozef Šuran védencei: Peter Vavrík lesgyanús helyzetből bizonyult eredményesnek. A négy perc alatt kapott két gól szinte sokkolta a vendéglátókat, hibát hibára halmoztak. Ekkor végleg eldőlhetett volna a találkozó sorsa, azonban Talda bombája Čobej kapust találta el, majd Breška kecsegtető helyzetben csak az oldalhálóba lőtt. A 4000 szurkoló füttykoncerttel honorálta a ligetiek teljesítményét.
Fordulást követően eleinte a Matador diktálta az iramot, Štrba szabadrúgása a kapufán csattant. Később valamelyest feljavultak a ligetiek, Bédi beadását követően Medveď centiméterekkel bombázott mellé. Fél órával a befejezés előtt Kinder szabadrúgásból szépített. Ezután fölénybe került az Artmedia, s Suchánek közel állt az egyenlítéshez, de fejese elkerülte a kaput. A hajrában növelhette volna előnyét a Púchov, a remekül játszó Breška óriási helyzetben a felső lécet találta el.
A látottak alapján teljesen megérdemelten nyertek a vendégek, akiknek az idei pontvadászatban ez volt az első idegenbeli sikerük. Vladimír Weiss, az Artmedia vezetőedzője érthetően rendkívül csalódott volt a mérkőzés után. (sz. z.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.