Pozsony. Egy héttel ezelőtt, a nyitófordulóban mind a vágsellyeiek, mind a bacsfaiak, mind pedig a szenciek idegenben léptek pályára, és vereséget szenvedtek. Ma kora este – hazai környezetben – javítani szeretnének. Kétségkívül a Duslo gárdájának lesz a legnehezebb dolga.
Bolgár játékos a bacsfai csapatban
ŠAĽA–SLOVAN. Miroslav Wölner, a vágsellyeiek szakosztályelnöke: „Igen attraktív ellenfél a Slovan, éppen ezért sok nézőt várunk a Duslo-stadionba. Több játékos távozott, néhányan sérüléssel bajlódnak, tehát nem lesz könnyű ütőképes csapatot összeállítani. Bízom abban, hogy akik pályára lépnek, azok az utolsó pillanatig hajtani fognak, és legyőzzük nagy múltú ellenfelünket.” Rudolf Janček, a pozsonyiak menedzsere: „Nehéz feladat előtt állnak fiataljaink, remélem, sikerül a pontszerzés.”
BÁČ–V. LAPÁŠ. Németh Jenő, a bacsfaiak klubtitkára: „Még mindig bosszant a Podbrezová otthonában elszenvedett, balszerencsés vereség; a házigazdák is elismerték, rászolgáltunk volna az egyik pontra. A hét közben az Interrel játszottunk előkészületi meccset, és 3:2-re kikaptunk, de sokkal jobb teljesítményt nyújtottunk, mint a bajnoki nyitányon. Sikerült megerősítenünk a keretet, leigazoltuk a 28 éves bolgár Hrisztovot, aki korábban a portugál második vonalban futballozott, valamint a bécsi Rapid tartalékcsapatának 21 esztendős szlovák játékosát, Kuklát. Ha megérkezik a játékengedély, akkor pályára lépnek. Természetesen nyerni akarunk, nagyon elszántak a fiúk.”
SENEC–RAPID. Tomáš Bartko, a KOBA szakosztályalelnöke: „Nincs mese, nyernünk kell! A keret valamennyi tagja egészséges, bizakodva várjuk a pozsonyiak elleni meccset. Vendégjátékosaink visszatértek, s az edző rendelkezésére állnak.” (zsi)
1. Ličartovce 1 1 0 0 4:0 3
2. Nitra 1 1 0 0 4:1 3
3. Podbrezová 1 1 0 0 2:1 3
4. Slovan 1 1 0 0 1:0 3
DAC 1 1 0 0 1:0 3
Kremnička 1 1 0 0 1:0 3
7. Zl. Moravce 1 0 1 0 2:2 1
Prievidza 1 0 1 0 2:2 1
9. Rapid 1 0 1 0 1:1 1
V. Lapáš 1 0 1 0 1:1 1
11. Báč 1 0 0 1 1:2 0
12. Michalovce 1 0 0 1 0:1 0
Šaľa 1 0 0 1 0:1 0
Prešov 1 0 0 1 0:1 0
15. Senec 1 0 0 1 1:4 0
16. Trebišov 1 0 0 1 0:4 0
A 2. forduló műsora – július 31., szombat, 18.00: Podbrezová– Ličartovce (Smolák), Trebišov– Zlaté Moravce (Dobos), Šaľa–Slovan Bratislava (Mriglot), Senec– Rapid Bratislava (Michlian), Báč– V. Lapáš (Chmura), 20.00: Pre-šov–DAC (Šulgan), Prievidza– Kremnička (Ihringová), Augusztus 1., vasárnap, 10.30: Michalovce–Nitra (Sliš).
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.