BL-selejtező: Örmény vagy montenegrói csapat vár a Fradira

Fradi
Nyon |

A Slovan is ellenfelet kapott a selejtezők 2. körére: San Marinó-i vagy bosnyák csapat vár majd Weissékre.

Az UEFA a selejtezőkörök 1. fordulós, tegnapi sorsolásához hasonlóan a második körös szűkítéseket is csak délelőtt hozta nyilvánosságra. Ekkor derült ki, hogy a Ferencváros a kiemeltek között fogja várni a sorsolást, így a horvát bajnok Rijeka mellett három első körös párharcból kaphatott ellenfelet. 

Végül ez utóbbi vált valósággá:

a magyar bajnokra az örmény Noah és a montenegrói Buducnost Podgorica továbbjutója vár majd. 

Az első meccset július 22-én vagy 23-án idegenben játssza a Fradi, a visszavágót egy héttel később rendezik. 

Mind a két csapatról tudni kell, hogy nagy előnnyel nyerték meg a nemzeti bajnokságukat, az örmények tavaly egy jó selejtezősorozatot tudhattak maguk mögött. A Chelsea ellen aztán elvéreztek, de addig már látszott, hogy van tapasztalatuk ezekben a KO-mérkőzésekben. Mindkét csapat megoldható feladat kell, hogy legyen számunkra, de ezeknek a csapatoknak ez életük mérkőzése lesz, ezt a lehetőséget akarják megragadni” 

– nyilatkozta Hajnal Tamás, az FTC sportigazgatója.

A pozsonyi Slovan is az első selejtezőkörös csapatokból kapott ellenfelet. A San Marinó-i Virtus és a bosnyák Zrinjski Mostar párharcának győztesével találkoznak az égszínkékek a BL-selejtező 2. fordulójában, akik hazai pályán kezdik a párharcot.

„Szerettük volna elkerülni a Pafoszt vagy a Rijekát, ugyanakkor voltak preferáltabb párosaink az első selejtezőkörös párharcokból. A Zrinjskivel elég gyakran találkozunk, így tudjuk, hogy Mostarban pokoli hangulat és forróság vár majd ránk. A klubnak több horvát játékosa is van, a közeli Banja Luka is messzire jutott tavaly a KL-ben. De szeretnénk megismételni 2024-es továbbjutásunkat 

– mondta klubja honlapjának Róbert Vittek, a Slovan sportigazgatója, a bosnyák csapat első körös továbbjutását biztosra véve.

Ahhoz, hogy az FTC vagy a Slovan a BL főtáblájára jusson, összesen három párharcot kellene megnyernie.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?