Sport

BL: Pirlo úgy készül a Fradi ellen, mint egy döntőre

A Ferencváros labdarúgócsapata ma a Juventus otthonában lép pályára a Bajnokok Ligája negyedik fordulójának mérkőzésén.
Lencsés Zoltán

2020. november 24. 17:00

Boli
Boli a legutóbbi fordulóban mattolni tudta a Juventus hálóőrét, Szczesznyt. - Fotó: MTI

A Ferencváros 1965 után lesz újra a torinói csapat vendége, akkor a Vásárvárosok kupájának döntőjében találkoztak a felek. A mérkőzést 1:0-ra a Ferencváros nyerte, ezt a diadalt mindmáig sokan a magyar klubfutball legnagyobb sikerének tartják.

Győztes főpróbák

A ma esti találkozón hasonló bravúr szinte elképzelhetetlen az erőviszonyokat tekintve: a két csapat három héttel ezelőtt mérkőzött meg egymással utoljára, akkor a Juve könnyed, 4:1-es győzelmet aratott. A budapesti mérkőzésen a Zebrák sem nyújtottak kimagasló teljesítményt, míg a Ferencvárosnak elsősorban az utolsó húsz percben akadtak komoly gondjai, amikor súlyos egyéni hibák után két gólt is kaptak.

A Fradi tegnap délelőtt repült el Torinóba, és este már edzést is abszolvált a mérkőzés helyszínén.  „Izgatottan indultam el reggel, mindenki felfokozott hangulatban van, hogy egy olyan csapattal játszhatunk, mint a Juventus. A motivációval nincs gond. Úgy érzem, mentálisan és fizikailag is készen állunk, olyan találkozóra készülünk, amilyenről minden labdarúgó álmodhatˮ – mondta az indulás előtt a Fradi klubhonlapjának Franck Boli. Az elefántcsontparti támadó már két gólt szerzett a BL csoportkörében, legutóbb a Juve ellen csereként beállva állította be az 1:4-es végeredményt.

Mindkét csapat győzelemmel hangolt a mai mérkőzésre. A Juventus hazai pályán Cristiano Ronaldo duplájával verte a Cagliarit, míg a Fradi a fővárosi rangadón 1:0-ra legyőzte a Budapest Honvéd csapatát, és így kényelmes, négypontos előnnyel vezeti az NB I-et, miközben egy meccsel kevesebbet játszott az őt üldöző Kisvárda–Fehérvár párostól.

Fogynak a Juve-védők

Szerhij Rebrov várhatóan nem számíthat Botka Endre játékára. A magyar válogatott védő koronavírus-fertőzöttel érintkezett, így karanténba került. Őt leszámítva a keret minden játékosa az ukrán tréner rendelkezésére áll.

Andrea Pirlónak ugyanakkor gondjai lehetnek a Juventus hátsó alakzatának összeállításával. A védők közül Leonardo Bonucci és Giorgio Chiellini is sérüléssel bajlódik, így mindkettejük játéka kérdéses, míg a török Merih Demiral izomsérülés miatt biztosan nem léphet pályára. Valószínű, hogy Matthijs de Ligt lesz az egyetlen bevethető középhátvéd az olasz címvédőnél. 

„A teljesítményünk kiegyensúlyozottsága szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár ránk a Ferencváros ellen. Tisztában vagyunk a magyar csapat erősségeivel, jó focit játszanak. Nem szabad az első mérkőzés eredményéből kiindulnunk. Úgy fogunk kiállni a mérkőzésre, mintha egy döntő lenne. Biztossá akarjuk tenni a továbbjutást a csoportbólˮ – idézi Pirlót a honlap. 

Pirlo Juventusa nyolc forduló után még veretlen a Serie A-ban, viszont négyszer is csak döntetlenezett (többek között a Verona és a Crotone ellen), így csak a tabella 4. helyén áll. Lemaradása az éllovas AC Milannal szemben 4 pont. 

Ronaldóék számára azért is lesz rendkívül fontos a Ferencváros elleni találkozó, mert valószínűleg csak egy győzelemmel maradhatnak harcban a csoportelsőségért. A 21.00-kor kezdődő összecsapáson a német Daniel Siebert fújja a sípot, és az M4 Sport élőben közvetíti.

A G csoport másik mérkőzésén a Dinamo Kijev a Barcelonát fogadja – a katalánok úgy is a találkozó esélyesei, hogy a spanyol bajnokságban csalódást keltően szerepelnek. Érdekesség, hogy Ronald Koeman, a Barca vezetőedzője a hétfői sajtótájékoztatón bejelentette: pihenőnapot ad néhány kulcsjátékosának, így Lionel Messi és Frenkie de Jong sem került a meccskeretbe. (lz, fradi.hu)

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Marek Krajčí

Országos tesztelésre készül a kormány, de a részletek továbbra is homályosak

Vállalkozók

Vállalkozókat érintő év eleji változások

Általános Egészségbiztosító

Mennyivel több járulékot kell elvezetni a biztosítókba?

jégcsap

Akár mínusz 25 fok is lehet szombatról vasárnapra virradó éjszaka

Marián Jaroš minden reggel megmártózik a patakban

Egy szál fürdőnadrágban a fagyos vízben

Mount Everest

Először mászták meg télen a világ második legmagasabb hegyét, a K2-t

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.