Sport

BL: lemásolná a klubtörténelmet a Chelsea

Bár nem először fordul elő, hogy egy szezonban azonos nemzetbeli csapatok vívják a Bajnokok Ligája döntőjét, azért a Manchester City menetelése mellett a Chelsea teljesítménye is megsüvegelendő. Az angol klub ugyan csupán a negyedik helyen áll a bajnokságban, de az FA-kupában döntőt játszik (május 15-én a Leicester City lesz az ellenfél), és szerdán kiharcolta a finálét a Bajnokok Ligájában is.
Pincési László

2021. május 6. 12:02

Chelsea
- TASR/AP-felvétel

Már a madridi odavágó is azt mutatta, hogy Thomas Tuchel és Lőw Zsolt nagyon szépen összerakta ezt a Chelsea-t, amely a Premier League-ben a négy közé jutásért harcol, de lehet, BL-címvédőként biztosítja helyét a 2021-2022-es idény főtábláján. Az idegenbeli 1–1 jó alapot szolgáltatott a folytatáshoz, és ugyan Sergio Ramos visszatérésével erősödött a védelem, annyira nem, hogy megússza kapott gól nélkül.

Pedig a Real is veszélyes volt Karim Benzema révén, de Édouard Mendy kétszer is bravúrral védett. Tegyük hozzá, ez nem is meglepetés, a kapus ugyanis a szezonbeli tizenegy BL-mérkőzése közül most nyolcadszor nem kapott gólt!

Aztán a 27. percben a Chelsea vezetést szerzett, a Real-védelem ki tudja hol járt, amikor Kai Havertz ziccerbe került, pimasz emelése ugyan a lécen csattant, de jött Timo Werner, aki egy lépésről az üres kapuba fejelte a kipattanó labdát (1–0).

A második félidőben aztán még nagyobb lendületre kapcsolat a Chelsea, igazából végig az volt a kérdés, mikor tudja végre bebiztosítani a győzelmét. A 47. percben Wernert fejelte a lécre a labdát, majd Havertz és N’Golo Kanté is ziccert rontott. A 85. percben aztán minden londoni fellélegezhetett, Mason Mount csak bekotorta a másodikat.

2–0, összesítésben 4–1 – a Chelsea története során harmadszor jutott be a Bajnokok Ligája döntőjébe. 2007–08-ban 1–1 után tizenegyesekkel kapott ki a Manchester Unitedtől, 2011–12-ben hasonló körülmények között ő jött ki győztesen a párbajból a Bayern München ellen.

A mostani helyzet kísértetiesen hasonlít a kilenc évvel ezelőttire: akkor André Villas-Boas menesztését követően Roberto Di Matteo vette át a csapat vezetését március 4-én, és lett FA-kupa-, majd BL-győztes a Chelsea-vel. Most Thomas Tuchel is év közben érkezett, és két kupadöntő vár rá…

Minden egyes nap megérte, amit január óta ebben a csodálatos klubban tölthettem, hiszen az első naptól kezdve hatalmas támogatást kapta. Hálás vagyok, hogy az oldalvonal mellett állhatok. Nagyon energikusan futballoztunk, pozitív hozzáállással és kemény küzdelemmel harcoltunk ki a továbbjutást. De a munka még nem fejeződött be, két döntő is vár ránk” – nyilatkozta Thomas Tuchel.

A második gólt szerző Mason Mount szerinte fantasztikus mérkőzésen vannak túl. „Nem tudom szavakkal megfogalmazni, amit érzek, nagyszerű teljesítményt nyújtottunk, öt góllal kellett volna nyernünk. De még nincs vége, eddig sohasem nyerte3m semmit, de most két trófea is ránk vár.”

A vesztes fél részéről Zinedine Zidane azt mondta, egy vesztes elődöntő után senki sem lehet boldog, de a nehéz pillanatok után jön a másnap, és az újabb edzése, hiszen a La Liga még nem lefutott.

Azt hiszem, mindent megpróbáltunk ezen az estén, de egy olyan csapattal találtuk szembe magunkat, amely jobb volt nálunk. Ezért gratulálok a Chelsea-nek. De gratulálni szeretnék a játékosaimnak is az idei szezonban elért eredmények miatt” – tette hozzá.

A Chelsea egyébként még egy történelmi tettet véghezvitt, korábban még sohasem fordult elő az európai klubfutball történetében, hogy egy csapat mind a férfi, mind a női Bajnokok Ligája döntőjében érdekelt legyen. Márpedig a Manchester City elleni május 29-i, isztambuli finálé előtt a Chelsea női csapata május 16-án, Göteborgban a Barcelona ellen érhet a csúcsra.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Vladimír Lengvarský
Frissítve

Lengvarský: Egyelőre nem korlátozzák az utazásokat

Peter Kovařík

Kovařík: A határrezsimmel kapcsolatban a rendőrség minden eshetőségre felkészül

Johnson & Johnson

Hétfőtől lehet regisztrálni a Johnson & Johnson vakcinájára

Zuzana Čaputová

GALÉRIA: Ma ünnepli 48. születésnapját Zuzana Čaputová - nézzük a legemlékezetesebb pillanatait

si-cu

Csaknem 3 kilogrammnyi összetapadt szőrtől szabadítottak meg egy kóbor si-cut

Luxemburg

Továbbra is Luxemburg a leggazdagabb EU-tagország

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.