Holnap délután Párkányban zajlik a nyugat-szlovákiai III. liga őszi idénye nyitányának nagy érdeklődéssel várt rangadója, melyen a hazaiak az érsekújváriakat fogadják.
Bizakodó vetélytársak
A Nyitra-partiak Miloš Targoš irányításával, főleg eredményes tavaszi sorozatuknak köszönhetően kiharcolták a bentmaradást. A folytatásban már a középmezőny a cél. A keretben új arcnak csupán Piš (Prievidza) és Poláček (FC Nitra) számít, hiszen Štofkót és Dékányt ificsapatukból irányították a felnőttekhez. Megtudtuk, Bílik visszatért N. Pravnóba, ám a veszteséglistán Horňáček, Andrášik és Kosiba neve olvasható. „Ők a felkészülési időszak elején bejelentették: Ausztriában folytatják pályafutásukat. Eddig azonban még egyik osztrák klub sem kérte játékosigazolványukat. Amennyiben az említett trió is a futballturizmust választaná, akkor immár tízre nőne azok száma, akik egy év leforgása alatt a kezdőcsapat tagjaként szerződtek külföldre. Bosszantó, hogy az esetek zömében egyetlen eurót sem kaptunk értük” – mutatott rá a focistavándorlás hátulütőjére az érsekújváriak klubelnőke, Peter Bábin. „Nincs mit vesztenünk a nyitányon, a rangadónak ráadásul sosincs kimondott esélyese. Ezért akár meglepetést is okozhatunk Párkányban” – vélekedett a várható fejleményekről a klubelnök.
A találkozó holnap délután 17 órai kezdettel Hádek játékvezető sípjelére indul. (ái)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.