Somorja. Kettős magyar sikerrel zárult a 13. Samaria-kupa nemzetközi kadett tőrviadal: a fiúknál Benke Balázs, a lányoknál Kreiss Fanni állt a dobogó legfelső fokán. Összesen 14 ország 191 vívója (86 fiú, 105 lány) lépett pástra, s ez részvételi csúcs.
Benke és Kreiss elsősége
Nagy József szervező szerint a korosztály egyik legrangosabb és legnépesebb mezőnye gyűlt öszsze a Csallóközben, a lányoknál az utóbbi évek legerősebb versenye zajlott. „Sajnáljuk, hogy mindkét döntőben csak a somorjai bírók szerepelhettek. Versenyzőink ugyanis ezúttal kiszorultak a legjobbak sorából, pedig volt esélyük az eredményes szereplésre. Három fiú, Horváth, Zezula és Domsitz is bejuthatott volna a legjobb nyolc közé, de a hazai környezet ezúttal bénítóan hatott rájuk. Azt is sajnálom, hogy Čeligová betegsége után keveset versenyzett, s bár jól felkészült az idényre, eredményesebb szerepléséhez hiányzott a több vívás ” – értékelte a somorjaiak helytállását Nagy József.
Benke Balázs győzelme teljesen megérdemelt volt. Remek napot fogott ki, és egyik csörtéjében sem adott esélyt ellenfelének. Hatalmas ordításaitól még most is visszhangzik a műve-lődési ház, ahol mindkét napon a záró csatározások folytak. Érdekesség, hogy a legjobb szlovákiai egyik versenyen sem somorjai volt: a fiúknál a pozsonyi STU vívója, Celler a 9., a hazai Zezula a 10., a lányoknál a szintén fővárosi, de Somorján is edző Baraniková a 25. helyen végzett. Čeligová is a legjobb 32 között búcsúzott, de korábbi gyengébb eredményei hátrább rangsorolták. (jmk)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.