Rózsahegy. Második hazai mérkőzésén sem tudott nyerni a bajnokság előtt az egyik esélyesnek kikiáltott rózsahegyi együttes, csak 1:1-es döntetlen eredményt ért el a Trenčín ellen. A vendégek egyenlítő gólját a 20 esztendős Baranyai Géza szerezte. Ez volt az első találata az élvonalban.
Baranyai első gólja
„Rendkívül örülök, hogy végre sikerült a hálóba találnom. Šuhaj pontos passza után tíz méterről lőttem a kapuba. A hajrában is akadtak lehetőségeim, de sajnos kimaradtak” – mondta lapunknak a fiatal csatár. Elárulta, hogy jól érzi magát Trencsénben, s Anton Jánoš edző bizalmát további gólokkal szeretné meghálálni. „Lelkileg az is segített, hogy a neves tréner a szezon előtt közölte velem, hogy kezdőként számít rám.”
Baranyai a télen az V. ligás marcelházai együttesből igazolt Trencsénbe, előtte három esztendeig pedig Párkányban rúgta a labdát. (sz. z.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.