Balogh Zsolt: „Végig 110%-on kellett pörögnünk az Eb-n”

Balogh Zsolt

Balogh Zsolt Bánhidi Bence mellett a magyar férfikézilabda-válogatott húzóembere volt a januári Európa-bajnokságon. Végig vezérként viselkedett, fontos gólokat szerzett, és kritikus pillanatokban is bátran vállalkozott. A Tatabánya rutinos jobbátlövőjével telefonon beszélgettünk a bravúros Eb-szereplésről.

Hivatalosan konkrét célok nélkül vágott neki a magyar válogatott az Eb-nek. A csapaton belül fogalmaztak meg valamilyen elvárást egymás között?

Elsősorban az volt a célunk, hogy fejlődjön a csapatunk. Hogy a fiatalok hozzászokjanak az ilyen tornák hangulatához, és rutint szerezzenek. És csiszolódjon össze a csapat. Szerettünk volna a saját játékunkra koncentrálni minden meccsen. Három jó meccset akartunk játszani, és maximum egy győzelemben reménykedtünk.

Mikor jött el az a pillanat, amikor már elkezdtek hinni abban, hogy itt többet lehet elérni tisztes helytállásnál? 

Az oroszok elleni első győzelem után még nem. Oroszországot tartottuk a leginkább megverhető csapatnak a csoportunkban. A dánok elleni döntetlen után aztán már elkezdtünk számolgatni, hogy Izland legyőzésével meglehet a továbbjutás. Úgy voltunk vele, hogy ha a dánokkal tudtunk döntetlen játszani, akkor miért ne tudnánk megverni az izlandiakat, és miért ne lehetne meg akár a középdöntő is. 

Gulyás István, Nagy László és Chema Rodriguez személyében három edzője is volt a csapatnak. Nem volt ebből káosz a kispadon? Főleg a meccsek során, hogy kire is kellene éppen figyelni? 

Nem, teljesen rendben működött a dolog. Mindenkinek le voltak osztva a feladatai. Még a mérkőzések előtt megbeszéltük, hogy kinek mire kell ügyelnie, így nem okozott gondot, hogy a meccs adott pillanatba melyikükre kell figyelnünk.

Tizenegy nap alatt hét nagyon nehéz mérkőzést kellett játszania a csapatnak. Fizikailag vagy mentálisan volt megterhelőbb végigtolni ezt az tizenegy napot?

A végére már nagyon elfáradtunk, mind fizikailag, mind mentálisan. Nekünk minden meccsen a csúcson kellett lennünk, 110%-ot kellett produkálnunk, hiszen szinte csak nálunk erősebb válogatottal játszottunk az Eb-n. Mentálisan is megterhelő volt naponta újabb és újabb csapatokból felkészülni. 

Néha úgy tűnt, hogy a csapat nagyon középen, Bánhidi Bencén keresztül erőlteti a támadásokat. Ez tudatos taktika volt? Hiszen gyakorlatilag csak két szélsővel, Hornyák Péterrel és Bóka Bendegúzzal játszották végig az Eb-t. Ez a taktika az ő tehermentesítésüket szolgálta? 

Bánhidi Bence jelenleg a válogatottunk legjobb játékosa, egy igazi klasszis a maga posztján. Szinte minden támadásunk az ő elzárásaival kezdődött. Próbáltuk kihasználni az ő klasszisát, ez a taktikánk része volt, hogy középen, rajta keresztül mennek a támadásaink. Persze voltak olyan mérkőzéseink is, ahol a szélsőink is több teret kaptak. 

Öt nagyszerű meccset produkáltak az Eb-n, ám az utolsó kettőt, a svédek, és a portugálok ellenit elvesztették. Milyen szájízzel tért haza, félig tele van, vagy félig üres az a bizonyos pohár?

Így, pár nappal az Eb után már azt mondhatom, hogy pozitívan gondolok vissza az Eb-re. A világ legjobb csapatait győztük le, vagy játszottunk velük szoros meccseket, és bejutottunk a középdöntőbe is. Persze mindig ott lesz a tüske, hogy az utolsó két meccset elveszítettük, így lemaradtunk az elődöntőről, és az olimpiai pótselejtezőről is. De úgy gondolom, hogy egy jó Európa-bajnokságon vagyunk túl.

Ön 28 gólt dobott, 7 meccsen 2 óra 22 percet töltött a pályán. Fontos találatokat szerzett, és csapata húzóembere volt. Hogy értékeli a saját teljesítményét? 

A gólok és a gólpasszok számával elégedett vagyok, és azzal is, amennyit játszottam. De rutinos játékosként sokszor olyan technikaihibákat követtem el, amilyet a fiatal játékosoknak sem szabadna. Sajnos nem tudtam rendesen felkészülni a tornára, előtte volt egy talpsérülésem, ami nem jött teljesen rendbe, így ezzel játszottam végig a meccseket. Azt hittem, hogy majd menet közben helyre jön, de a sorozatterhelés miatt még mindig megvan ez a problémám, most sem vagyok teljesen egészséges.

A 2022-es magyar–szlovák közös rendezésű kézilabda-Európa-bajnokságra beérhet ez a fiatal csapat? Lehet cél akár az éremszerzés is? 

A Magyar Kézilabda-szövetség hivatalos célja is az, hogy álljon készen a válogatott a hazai rendezésű Eb-re. Ehhez az kell, hogy a válogatottban remekül bemutatkozó fiatal játékosok állandó lehetőséget kapjanak a klubjaikban. Legyen szó a Szegedről, a Veszprémről vagy külföldi csapatokról. Még két év van az Eb-ig, remélem, hogy addig még néhány magyar fiatal berobban, és velük is erősödik majd a válogatott. Gulyás István, Nagy László és Chema Rodriguez elkezdett egy nagyszerű munkát, ha az említett feltételek teljesülnek, akkor bármi megtörténhet a hazai tornán is. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?