Bajnokok Ligája – A Liverpool és a PSG is győzelemmel rajtolt, Szoboszlai gólpasszt adott

Bajnokok Ligája – A Liverpool és a PSG is győzelemmel rajtolt, Szoboszlai gólpasszt adott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost foglalkoztató Liverpool FC és a címvédő Paris Saint-Germain is győzelemmel rajtolt a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában.

Az angoloknál Szoboszlai végig játszott és ezúttal a középpályán szerepelt, míg Kerkez a 86. percben állt be az Atlético Madrid ellen. A találkozón hat perc elteltével már két góllal vezettek a hazaiak: előbb Mohamed Szalah szabadrúgása változtatott irányt Andrew Robertsonon úgy, hogy utána a labda védhetetlenül pattant a kapuba, majd az egyiptomi támadó maga is betalált.

Az Atlético az első felvonás ráadásában szépített, majd Marcos Llorente második góljával a meccs hajrájában egyenlített is, de az utolsó szó a házigazdáé volt: a hosszabbítás második percben Szoboszlai szögletét Virgil van Dijk fejelte a vendégek kapujába, az Atléticót edző Diego Simeone pedig nem sokkal később előbb a szurkolókkal keveredett nézeteltérésbe, majd reklamálásért piros lapot kapott.

A címvédő PSG Marquinhos találatának köszönhetően már a harmadik percben előnyben volt odahaza az Atalanta ellen, és a georgiai Kvarachelia góljával még úgy is sikerült megdupláznia a különbséget, hogy Barcola kihagyott egy büntetőt. A második játékrészben a párizsiak két újabb találattal tették magabiztossá sikerüket.

A legutóbbi kiírásban döntős Internazionaléból a francia Marcus Thuram öt percen belül kétszer is betalált az Ajax amszterdami stadionjában, és bár a két gól között eltelt a szünet is, az olaszok így is simán nyertek.

A játéknap rangadóját Münchenben játszották, ahol a házigazda Bayern Chalobah öngóljával, illetve Harry Kane büntetőjével 2–0-ra vezetett a klubvilágbajnok Chelsea ellen, és bár Cole Palmer néhány perccel később szépített, Kane újabb találatára már nem volt válaszuk a londoniaknak.

A nyolcfordulós alapszakaszból a tabella első nyolc helyezettje rögtön a nyolcaddöntőbe kerül, a 9–24. helyezett csapatok keresztbe játszanak egymással a 16 közé jutásért, az utolsó 12 együttes pedig kiesik. A nyolcaddöntőbe kerülésért februárban küzdenek az érintett csapatok, a nyolcaddöntő meccsei március 10–11-én, illetve 17–18-án lesznek, a negyeddöntő összecsapásait április 7–8-án és 14–15-én rendezik, az elődöntő meccseire pedig április 28–29-én, valamint május 5–6-án kerül sor.

A döntőt Budapesten, a Puskás Arénában rendezik május 30-án 18 órától.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?