Kovács László négy évvel ezelőtt kezdett erőemeléssel foglalkozni. A 23 éves peredi versenyző 2000-ben megnyerte a kerületi viadalt, így indulhatott a pozsonyi országos junior bajnokságon, ahol óriási meglepetésre második lett.
Bajnok akar lenni
Legutóbb nagy sikert ért el Gútán: rendkívül erős mezőnyben a harmadik helyen végzett Szlovákia legerősebb embereinek országos bajnokságán. Felkészülését ugyan deréksérülés hátráltatta, de fantasztikus formában versenyzett, négy szám után még vezetett.
„A mi sportágunk egyáltalán nem tartozik az olcsók közé, hiszen megfelelően kell étkeznünk. Sokba kerülnek a táplálékkiegészítők és drága a felszerelés is – avat be sportolói hétköznapjaiba a 125 kilós dalia. – Szerencsémre, a sokba kerülő sportmezeket a peredi önkormányzat vásárolta meg számomra. Emellett néhány helyi magánvállalkozó is segít. Ha sikerülne további támogatókat találnom, még jóval sikeresebb lehetnék, mert a szükséges anyagi háttér nélkül lehetetlen lépést tartani az ellenfelekkel.
Az október 23-i, trencséni országos erőemelő bajnokságon fek-vőnyomásban szeretném megjavítani a 212 kilós szlovák csúcsot. Az edzéseken már többször sikerült ennél többet teljesítenem. Szlovák bajnok akarok lenni, mert akkor valóra válhat dédelgetett álmom: hogy világbajnokságon indulhassak.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.