Bahreini Nagydíj – Vizsgálatot indítottak Grosjean balesete miatt

Romain Grosjean

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) vizsgálatot indított Romain Grosjeannak a Forma-1-es Bahreini Nagydíjon történt balesete miatt, egyúttal módosításokat hajtott végre a pálya körül a biztonság növelése érdekében a most vasárnapi, szintén Bahreinben sorra kerülő szahíri viadalra.

Az FIA csütörtökön jelezte, hogy az eset áttekintése hat-nyolc hetet vesz majd igénybe, ez alatt ellenőrzik a pálya biztonsági elemeit, a pályát övező biztonsági korlátok kialakítását és minőségét, illetve a pályafelügyelők és az orvosi személyzet munkáját. A vizsgálódásba bevonják a Forma-1 illetékeseit, a Haas csapatot és a versenyzők szervezetét is.

A pénteken kezdődő újabb versenyhétvégére a szahíri aszfaltcsík hármas kanyarjában, ahol a kis híján tragikus baleset történt, plusz két sor gumifalat helyeznek ki és új szalagkorlátot építenek. Ezenfelül a nyolcas és kilences kanyar közötti rázókövet felszedik, azért, hogy az autók ne tudjanak megugrani és a levegőbe emelkedni, illetve a kilences kanyar jobb oldalánál plusz négy sor gumiabroncsokból álló falat állítanak fel.

Romain Grosjean, a Haas francia versenyzője a múlt vasárnapi Bahreini Nagydíj első körében, nem sokkal a rajt után szenvedett horrorisztikus balesetet, a versenyautója kettétört, az üzemanyag kifolyt és lángra lobbant. Grosjean a hatalmas tűzben kiszabadította magát az ülésből és kimászott a roncsok közül.

A 34 éves pilóta kisebb égési sérülésekkel megúszta a történteket, és három éjszakát töltött a kórházban, ahonnan szerdán távozhatott. A Haas szerdai tájékoztatása szerint Grosjean Bahreinben marad, ahol tovább kezelik a balesetben megégett mindkét kézfejét.

Grosjean azóta nyilvánosan köszönte meg a segítségét azoknak, akik kimenekítették a lángok közül és gyorsan ellátták sérüléseit. Külön méltatta a tűzoltókészülékkel segítő pályamunkást és az FIA orvosát, Ian Robertset.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?