Bácskai alvás nélkül nyerte első egyéni érmét a gyorskorcsolya Eb-n

Bácskai Sára Luca
Drezda |

Jószerivel alvás nélkül nyerte Bácskai Sára Luca a magyarok egyetlen érmét a drezdai rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság szombati napján azzal, hogy harmadik lett 1500 méteren.

"Ha nagyon fáradt vagyok, előfordul, hogy térdemtől lefelé zsibbad a lábam. Emiatt szinte egész éjjel nem aludtam, ráadásul 500 méteren a sikertelen selejtező miatt már délelőtt versenyeznem kellett a rangsoroló futamokban" - árulta el az MTI-nek a 19 éves versenyző, utalva arra: nem éppen úgy indult a napja, hogy életében először dobogóra állhat egyéniben. "Bár a futamot megnyertem és utána tudtam aludni egy órácskát, nem gondoltam volna, hogy ilyen jól alakul majd az 1500 méteres verseny" - mondta.

Ugyanakkor hozzátette, most érzi, hogy kezdi visszanyerni a formáját, így ez az eredmény jó visszaigazolás a számára. Elődöntős futamával rendkívül elégedett volt, ott - bevallása szerint - végig jól fogta pozícióját, a végén pedig maradt ereje megelőzni orosz vetélytársát a döntőbe jutásért.

"A finálét is jónak éreztem a helyezkedést illetően, aztán a végén egyszer kibillentem, s akkor visszacsúsztam. Kicsit savasodtam is, de nem maradtam le, mint korábban ilyen esetekben - mondta a döntőről a váltóval Eb-ezüst- és -bronzérmes, illetve világbajnoki második Bácskai. - Ettől függetlenül nem érzem teljesen magaménak a bronzérmet, sose szerettem a szerencsét, de az elmúlt időben nem igazán volt benne részem, szóval mondhatjuk, hogy kijárt nekem."

Bácskai úgy lett harmadik, hogy miután visszaesett a hatodik helyre, ketten kicsúsztak előtte, majd a zsűri kizárta a holland Suzanne Schultingot.

Bánhidi Ákos csapatmenedzser is arról beszélt, hogy bár szerencséje volt Bácskainak, megdolgozott érte.

"Kora hajnalban kellett kelnie a délelőtti verseny miatt, ahol kifejezetten jó volt, ahogy az 1500-ös elődöntőben is. A finálé háromnegyedéig szintén bátran helyezkedett és kitűnően védte a pozícióját, utána pedig mellé állt a shorttrack-szerencse. De nagyon megérdemelte, hogy ezúttal rámosolyogjon" - értékelt a sportvezető, aki hozzátette, fel is hívta a versenyző figyelmét arra, hogy problémás futam lehet, mivel két-két holland és olasz szerepelt a döntőben.

Bánhidi szerint Bácskai kiváló technikai képességekkel rendelkezik, őt elsősorban fizikálisan kell fejleszteni, hogy még jobb legyen.

A többi magyarról szólva azt emelte ki, hogy a negyedik olimpiájára készülő Knoch Viktor hibázott az 1500 méter elődöntőjében, jogosan zárta ki őt a zsűri, mert túl erősen védte a pozícióját a végül aranyérmes holland Sjinkie Knegttel szemben.

"Nagyon erős taktikai elemeket gyakoroltunk, mint például előre állni és végig vezetni" - mondta az 1500-as futamokról Bánhidi, aki szerint emiatt is történt az, hogy utána 500 méteren mind a négy magyar kiesett a negyeddöntőben. Hangsúlyozta, a magyarok jelenleg az alapozás közepén tartanak, emiatt nem volt meg az a sebességkülönbség, ami az előzéshez kellett volna a legrövidebb távon. "Nagyon jó jégen versenykörülmények között fontos tapasztalatokat gyűjtünk, ezért jöttünk" - jelentette ki.

Vasárnap 13 órától az 1000 méter küzdelmeivel és a staféták döntős versenyével zárul a kontinensviadal. Előbbi számban mind a hat magyar egyéni induló érdekelt a negyeddöntőben, míg a két váltó egyformán az A döntőben szerepel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?