B döntőkben a szlovákiai magyarok a világkupán - egy-egy komáromi és somorjai kajakos nyilatkozott lapunknak

Sidó Bianka
Pozsony |

Nemrég lezajlott az idény első két világkupaversenye kajak-kenuban. A Szegeden és Poznanban történtekről két érintettet kérdeztünk.

A szlovákiai küldöttségből a két helyszínen egyedül Samuel Baláž jutott el az A döntőig. K1 5000 méteren másodikként zárt, K1 1000 méteren pedig ötödik lett. 

A többi egységnek jellemzően a B döntő jutott – így a kajaknégyesnek is. Szegeden Zalka Csaba, Gacsal Ákos, Denis Myšák és Botek Ádám kilencedikként zárt 500 méteren, egy héttel később, Poznanban – immár Milan Dörnerrel Gacsal helyén – harmadikként. 

Nagyon rég nem mentem négyest nemzetközi szinten. Három futamot abszolválhattunk együtt, az előfutamot, a középfutamot és a B döntőt, ezek közül a második sikerült a legjobban. Sok pályát előtte sem tudtunk menni, mert a felkészülés során már a június végi Eb-t szem előtt tartva lényegében azt próbálgattuk, hogy milyen összeállításban versenyezzen a szlovákiai négyes 

– utalt a komáromi Gacsal arra, hogy idén az egyéni számokra koncentráló Baláž pótlását kell megoldania a szakvezetésnek.

"Nem voltunk összeszokva, még nem éreztük, milyen az ideális pálya. A középfutamban az elején sokat kaptunk, aztán a táv második felében már tartottuk a különbséget, picit közeledtünk is az élmezőnyhöz. Azt mindenesetre tudjuk, hogy bárki is lesz az új tag a négyesben, többet kell együtt készülnie a srácokkal” - tette hozzá. 

Gacsal nem érzi úgy, hogy az Eb-n is ott lehetne a négyesben, a Denis Myšákkal abszolvált K2-es 500 méterre pedig csak másodlagos számként tekintett a versenyeken (Magyarországon kizárták őket az előfutamban, Lengyelországban a középfutamig jutottak).

Teljesen más helyzetben abszolválta a viadalokat Sidó Bianka, aki 2025-ben elsősorban az U23-as versenyekre koncentrál majd. 

"Nagyot léptem előre egy év alatt K1-ben és K2-ben is. Szegeden 12. lettem párosban Bugár Rékával, 13. egyéniben, ami azt jelenti, hogy ott vagyok a mezőny első felében. A Poznanban történtekből tanulnom kell, ott tudtam volna jobbat a K1 15. helyénél, viszont a K2 nagyon jól sikerült, megnyertük a B döntőt. 

Az időket nem igazán lehetett összevetni, mert nagyon más időjárási körülmények voltak a két helyszínen. Azt, hogy a felnőtt Eb-n indulok-e, az edzőkre hagyom. Az biztos, hogy az U23-as kontinensviadalon biztosan ott lehetek legelöl, arra fogok elsősorban készülni"

– mondta lapunknak a somorjai kajakos. 

A Zalka, Botek duó K2 500-on Szegeden a C döntőben szerepelt, Poznanban a B döntő 5. helyén zártak.

A felnőtt Eb-t június 19–22. között a csehországi Račicében rendezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?