Az intenzív Barcelonát senki nem tudta megállítani a La Ligában

Barca2025

A Barcelona lett a spanyol bajnokság 2024/2025-ös évadának bajnoka. Hansi Flick nagyon intenzív csapatot rakott össze a fiatalokból, akik egész szezonban magabiztos teljesítményt nyújtottak, és megérdemelten nyerték meg a klub 28. bajnoki címét.

A szezon előtt nem a Barcelona volt a bajnoki cím első számú esélyese. A nyári átigazolási időszakban csak Dani Olmót sikerült hazacsábítani, miközben Joao Cancelo, Joao Félix, Sergi Roberto és Ilkay Gündogan is elhagyta a csapatot. Az alapemberek közül ráadásul többen sérültek voltak: Ronald Araújo, Gavi és Frenkie De Jong már hónapok óta nem léptek pályára, az első meccsek után pedig Andreas Christensen, Marc Bernal, Fermín López és Olmo is kidőlt. Úgy tűnt tehát, hogy ez az év a Kylian Mbappéval megerősödött Real Madridé lesz.

Jönnek a fiatalok

Ugyan a sérülések miatt a Barcelona rákényszerült, hogy fiatalokkal játsszon, de a katalánok kerete eleve rendkívül fiatal volt. Az FBref játékpercekkel súlyozott statisztikája szerint a Barcelona átlagéletkora 24,7 év volt idén, ami a Valenciával holtversenyben a legfiatalabbnak számít a La Ligában. Ez a fiatalos lendület különösen jól jött az új vezetőedző, Hansi Flick számára, aki korábban a Bayern München kispadján pont az elképesztő intenzitásnak köszönhetően ért el sikereket (a 2019/2020-as évben Flick triplázott a Bayernnel, azaz a Bundesliga és a Német Kupa mellett a Bajnokok Ligáját is megnyerte).

A Barcelona nagyon gyorsan felvette Flick ritmusát. 

A bajnokcsapat PPDA-ja – amely azt mutatja meg, hogy egy csapat hány passzt enged az ellenfelének a támadó- és középső harmadban, mielőtt valamilyen védekező akcióval megszakítaná a labdajáratást – csupán 7,36 volt idén, vagyis átlagosan ennyit tudott passzolni az ellenfél. Szintén ehhez kapcsolódik, hogy a Barcelonának volt a legtöbb olyan magas labdaszerzése (63) – vagyis olyan támadása, amely az ellenfél kapujától maximum 40 méterre kezdődött –, ami lövéssel ért véget. Ez az agresszív letámadás nagymértékben hozzájárult a Barcelona eredményességéhez: Flick együttese átlagosan 2,61 gólt rúgott 90 percenként, amelyet csak a Bayern München (2,82) és a Paris Saint-Germain (2,62) tudott felülmúlni az öt európai topliga csapatai közül.

A magas védekezés a kulcs

A nagyon magas presszing akkor működik jól, ha a csapat védelme is magasan helyezkedik, és kis területre szűkíti össze a játékot. A Barcelonának ezt is villámgyorsan sikerült elsajátítania. 

A szezon során gyakran láttuk azt a kissé szürreális jelenetet, ahogy az ellenfél támadóit folyamatosan megállítják a partjelzők a felezővonal környékén. 

Számszerűsítve ezt is: a La Ligában a Barcelona húzta meg legmagasabban a védelmi vonalat, átlagosan 52,2 méteren, emellett a katalánok ellenfeleit állították meg legtöbbször lesen (181). Ez a 181 alkalom egyébként nemcsak a spanyol bajnokságban kimagasló, hanem európai szinten is: az öt topligát vizsgálva a Barcelona után a Parma ellen fújták be a legtöbb lest (119). Érdekesség, hogy az október 26-ai, madridi El Clásicón provokálta ki a legtöbb lest a Barcelona, összesen tizenkettőt (ebből nyolcat Mbappé ellen).

Flick taktikája tehát az első pillanattól kezdve jól működött, a Barcelona pedig egészen a tizenkettedik fordulóig magabiztosan vezette a táblázatot (ekkor hat pont volt az előnye a Real Madriddal szemben). 

2024. november 10. és 2025. január 18. között azonban volt egy olyan nyolcmeccses periódus, ahol a Barcelona csak egy bajnokit nyert meg. Ez egyben azt is jelentette, hogy a huszadik fordulóban a katalánok már csak a harmadik helyen álltak, a listavezető Real Madrid előnye pedig hét pontra nőtt. 

A fordulópontot a január 12-ei Real Madrid ellen 5–2-re megnyert Spanyol Szuperkupa jelentette. „Az idény második fele hihetetlen volt” – mondta a bajnoki cím bebiztosítása után Flick. „Egyetlen téttel bíró bajnokit sem veszítettünk el, és ez nagyszerű. A karácsonyi szünet sokat segített, a Szuperkupa megnyerése pedig önbizalmat adott a folytatásra. Több játékosnak is sikerült elérnie a csúcsformát, jó volt látni, hogy mennyit fejlődtek.”

Barca2.2025

Bajnoki címet ért a veretlenség

A Spanyol Szuperkupa megnyerése után tehát a Barcelona nem szenvedett vereséget a La Ligában, csak akkor, amikor már matematikailag is bajnok volt (Villarreal, 2–3). Eközben azonban a Király-kupát is elhódította (a Real Madrid ellen 3–2-re, vagyis idén négyből négyszer legyőzték legnagyobb riválisukat), és a Bajnokok Ligájában is az elődöntőig menetelt, ahol az Inter jelentette a végállomást. 

Flick csapata Milánóban és aztán Barcelonában is korán kétgólos hátrányba került, de mindkét alkalommal sikerült felállnia, sőt, a visszavágón csupán néhány perc választotta el a továbbjutástól. 

Az Inter a 93. percben tudott egyenlíteni Francesco Acerbi révén, majd Davide Frattesi szerezte a győztes gólt a kétszer tizenöt perces hosszabbításban. „Az Inter elleni elődöntő után nehéz volt, de most azt hiszem, van miért örülni” – tette hozzá Flick a bajnoki cím bebiztosítása után.

A három trófea ellenére természetesen a Barcelona szezonja sem volt tökéletes, és akadtak olyan problémák, amelyek megnehezítették a csapat dolgát. Az egyik ilyen a kapusposzt volt. 

Az idény elején rengeteg kritika érte Marc-André ter Stegent, aki aztán hónapokra le is sérült. A helyét Inaki Pena vette át, de a bravúrok tőle sem jöttek. A Barcelona így kénytelen volt új kapus után nézni, és az egyszer már visszavonult Wojciech Szczesny lett a befutó. 

A lengyel januárban állt csatasorba, és tavasszal ő volt a csapat első számú kapusa. Szczesny végig megbízható teljesítményt nyújtott, amit a megelőzött gólok száma (PSxG) is jól mutat. A 35 éves kapus PSxG-je pontosan nulla volt, ami azt jelenti, hogy a lövések minőségének megfelelő mennyiségű gólt kapott (12). Ugyanez nem mondható el sem Inaki Penáról (-1,3 PSxG), sem Ter Stegenről (-2,6).

Persze a Barcelona kapusai nem is voltak kényelmes helyzetben. A magasra tolt védelmi vonalnak megvan az a kockázata, hogy ha sikerül átjátszani, akkor az ellenfél támadói lendületből vezethetik kapura a labdát. Tény, hogy a katalánok nagyon hatékonyan használták a lescsapdát egész szezonban, de nem véletlen, hogy ők kapták a legtöbb kontragólt (8) a La Ligában. Ahogy az sem, hogy az ellenfelek xG/lövés mutatója a Barcelona ellen volt a legmagasabb (0,14). Darabra tehát hiába kapta a legkevesebb lövést Flick együttese (7,7 90 percenként), ezek általában jó minőségű, nagy gólhelyzetek voltak.

A húzóemberek

Végezetül essen néhány szó az egyéni teljesítményekről. Robert Lewandowski lett a Barcelona házi gólkirálya 27 góllal. A lengyel természetesen az xG-t tekintve is a csapat legjobbja volt (27,1). 

A brazil Raphinha valósággal újjászületett Flick alatt, és egyértelműen a katalánok legjobbja volt az idei szezonban. A számok nyelvén ez tizennyolc gólt és kilenc gólpasszt jelent, de kulcspasszból is ő osztotta ki a legtöbbet (91). 

És persze ott van a még mindig csak tizenhét éves Lamine Yamal, akinek rengeteg emlékezetes gól és meccs fűződik a nevéhez, elég csak a Real Madrid elleni El Clásicókra vagy az Inter elleni Bajnokok Ligája-párharcra gondolni. Yamal a La Ligában kilenc gólig és tizenhárom gólpasszig jutott.

A három húzóember mellett még meg kell említeni Ferrán Torrest (tíz gól, hat gólpassz), Olmót (tíz gól, három gólpassz) és Fermín Lópezt (hat gól, öt gólpassz), akik alig több mint ezer játékpercet kaptak, mégis két számjegyű gól+gólpassz mutatóval zártak.

Mindent összevetve a Barcelona teljesen megérdemelten lett a La Liga 2024/2025-ös évadának bajnoka. Ugyan volt egy hosszabb hullámvölgye a csapatnak, de azt leszámítva mindenkit magabiztosan vertek, köztük legnagyobb riválisukat, a Real Madridot is. Az áhított Bajnokok Ligája-győzelem nem jött össze, de a Barcelona így is három trófeát nyert, ami valószínűleg bőven felülmúlta a szezon előtti várakozásokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?