Az év női sportolója szerint „élvezni kell az utat”, bármi is a cél – interjú Márton Luanával

Milyen érzésekkel érkezett a gálára, amelyen a testvére, Viviana is ott volt a top háromban?

Azzal jöttem az Operába, hogy élvezzem ezt a napot. Másodszor lehettem itt, és megint nagyon örültem neki. Úgy pedig, hogy Vivivel mindketten jelöltek voltunk, még inkább. Nagyon jó volt.

Nehezebb volt úgy versenyezni tavaly, hogy most már a (sport)közvélemény is várta öntől az újabb jó eredményeket?

Én mindig, minden helyzetben arra gondolok, hogy haladjak rendesen az utamon és élvezzem azt. Ez a munkám, ami azzal jár, hogy valamikor nyerek, valamikor veszítek. De a legfontosabb az, hogy megyek tovább nyugodtan. Élvezem a pillanatot, és mindig 100%-osan elvégzem a dolgom. Ha ezt így csinálom, igazából még mindig jó eredmények sülnek ki belőle.

Ikertestvérével nemcsak a kinézetükkel tévesztik meg a környezetüket, hanem a súlycsoportok közötti mozgásukkal is, 2025-ben például a 67 kilósoknál lett világbajnok, ahol Viviana olimpiai aranyérmes volt 2024-ben. 

Sokan kérdezik, mi lesz, ha találkozunk, de mi mindig figyelünk arra, hogy két különböző súlycsoportban versenyezzünk, függetlenül attól, hogy változtatunk. Úgyhogy ha valamelyikben elkerülik az egyikünket, a másik súlycsoportban ott a másikunk. Nem tudnak menekülni előlünk!

És mi a fő szempont az aktuális súlycsoport kiválasztásakor?

Alapvetően a natúr testsúlyunkat nézzük. Aztán figyeljük, hol lehet több lehetőségünk és pár más apróságot is. Ahol a legjobb, oda megyünk.

Az Év sportolója-díj megnyerése után mivel kell „kiengesztelnie” a testvérét?

Mi már kedden utazunk is vissza Madridba, de egy közös vacsora biztosan belefér majd az időnkbe.

Mennyire szoros a programja, milyen lesz a 2026-os éve?

A legfontosabb az áprilisi Európa-bajnokság lesz, utána pedig a Grand Prix-versenyek következnek, ezek számítanak be a ranglistába. 

Utoljára 1987-ben győzött tekvandós az újságírói ankéton Engrich Marianna személyében. Tapasztalja a saját bőrén, hogy most újra visszajött a köztudatba a sportág Magyarországon? 

Igen. Az olimpia előtt a tekvandó nem volt túl ismert, de aztán Vivi megnyerte az olimpiát. Az emberek látták a tévében, rákerestek interneten a közvetítésekre, és megismerték a sportágat. Jó lesz a jövő! (nevet)

És mit üzenne egy kisiskolásnak, aki meglátja a tévében, és elhatározza, hogy sikeres tekvandós akar lenni?

Azt mondanám neki, a legfontosabb, hogy élvezze azt, amit csinál, élvezze az oda vezető utat, és edzzen százszázalékosan mindig. De tényleg mindig. Úgy biztosan el fogja érni, amit akar.