Az első helyért küzdenek a komáromi röplabdázók az I. ligában

komáromi röpisek
Komárom |

Hatodik szezonját tölti a komáromi VK Spartak UJS csapata a férfi-röplabdaextraligában, a csak hazai nevelésekből álló utánpótlás-együttes pedig már négy éve szerepel sikeresen a szlovák I. ligában. Utóbbiak edzőjével, Ferencz Dáviddal beszélgettünk a jelenről és a reményteljes jövőről.

Úgy tudom, minden korosztályos komáromi csapatban játszott, azaz gyermekkorától jelen van a komáromi röplabdázásban. Az utóbbi években a sikeres I. ligás röplabdacsapat edzője és játékosa is egyben. 
Fiatalkoromban, mint sok más gyerek, én is a focival kezdtem, de rövid idő után váltottam a röplabdára, amely mellett kitartottam a mai napig. Mint játékos, végigjártam az utat a diákoktól a férfiextraligáig, volt olyan év, hogy játszottam a diák, kadét és a felnőtt csapatban is. Mindez sok lemondással járt, de a tanulást sem hanyagoltam el, az idén fejeztem be tanulmányaimat a győri Széchenyi István Egyetem közgazdasági szakán. Annak ellenére, hogy játékosként és edzőként is kaptam kínálatokat, hű maradtam Komáromhoz. 

Amikor pénzforrás hiányában az extraligás csapat nem tudott elindulni a bajnokságban, a hazai nevelésű fiatal játékosok úgy döntöttek, hogy elindulnak a második vonalban, az I. ligában, hogy tovább fejlődjenek. Jó döntés volt ez?
Ezt a döntést a klub vezetősége hozta meg a realitásokból kiindulva. A klub filozófiája mindig is tartalmazta a hazai nevelésű játékosok fejlődését, és ennek kellő prioritást adtunk, amikor nem szerepeltünk az élvonalban. Mindenképp észszerű és elfogadható döntés volt addig nyújtózkodni, ameddig a takarónk ért.

A 2017/18-as szezonban bajnokok lettek az I. ligában, azóta a fiatal játékosok is több teret kapnak az extraligás csapatban?
A feljutásért játszott osztályozó megnyerésével az ólublóiak és a zsolnaiak ellen újra az extraligába jutottunk. Ez azért is volt nagy fegyvertény, mert a sikert a hazai nevelésű játékosok alkotta csapat érte el. A tavalyi évadban pedig már hét komáromi fiatal ölthette magára az extraligás mezt. 

A jelenleg zajló idényben az I. ligás komáromi csapat szikrázó csatát vív a bajnokság első helyéért a nyitrai utánpótlással. Milyen a játékuk színvonala?
Az idei bajnokságban az I. ligás csapatunk folytatja a jó szereplést. Azt azért hozzá kell tenni, hogy az extraliga és az I. liga között jelentős a minőségbeli különbség, viszont remek lehetőségünk van a fejlődésre azon játékosainknak, akik az élvonalat szeretnék megcélozni. Az tény, hogy több I. ligás mérkőzésünk színvonala közel van az extraligás meccsekéhez.

Az erős, fiatalokból álló játékosállomány lehet a biztosíték a jövőben az élvonalbeli szerepléshez?
Azt gondolom, hogy igen, de az élvonalbeli szereplés jelentős mértékben az anyagiakon is múlik. Az élvonalbeli csapatokban a játékosok fő foglalkozása a röplabdázás, tehát hivatásos sportolók. Ha az extraligában komolyabb helyezést szeretnénk elérni, az kizárólag hazai játékosokkal egyelőre nem sikerülne. Az extraliga fizikailag nagyon megterhelő, ami több és intenzívebb edzést igényel, amit a 16–20 éves fiatalok a tanulmányaik miatt nem tudnak bevállalni. Ezért is vagyunk büszkék, két ifjúsági U20-as válogatottunkra, Pati Nagy Simonra és Sánta Jánosra. 

A realitás talaján maradva, felmérve az ellenfelek teljesítőképességét, milyen eredménnyel lenne elégedett?
Az idei évadban célunk az első háromban végezni, valamint minél több lehetőséget adni kadét csapatunk játékosainak a fejlődésre.

Mit tart a legfontosabbnak a komáromi röplabdázás jövője szempontjából?
Szeretnénk ezt a szép sportágat minél közelebb vinni a gyerekekhez, hogy általa érezzék és élvezzék az egészséges életmód fontosságát és örömeit. Aki ebbe belekóstol, már jó úton halad, megtapasztalhatja a sportból származó élményeket. Ezt a célt szolgálja régiónkban a legkisebbek röplabdabajnoksága, a MOK, amelyet immár harmadízben szervezünk meg. Folyamatosan biztosítjuk a fiatal edzők képzését is, s szeretnénk a létszámukat növelni a fiatalabb korosztályoknál is.

Milyen a kapcsolat a röplabdarajongókkal? 
A szurkolói háttér a mérkőzések nélkülözhetetlen eleme, ez minden sportban így van. Egyrészt örömöt és élményt jelent a szép játék a nézőknek, másrészt a csapat teljesítményét is jelentősen befolyásolja a szurkolói háttér. Szeretnénk, ha a szurkolótáborunktól kapnánk visszajelzéseket, és ezt jó eredményekkel akarjuk meghálálni a meccseken. Úgy érzem, minden adott, hogy jelentősen növekedjen a szurkolótáborunk, hiszen országos bajnokságban szerepel két csapatunk is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?