Egyházkarcsai akciót próbálnak megállítani a gútaiak (Fotó: Facebook/FK Kolárovo/Gúta)
Az egyházkarcsaiak a jobb helyzetkihasználásban, míg a gútaiak a stabilitásban bíznak
Megkezdődtek az alacsonyabb osztályú labdarúgó-bajnokságok küzdelmei, a nyugat-szlovákiai V. liga délkeleti csoportjának 1. fordulójában a gútaiak az egyházkarcsaiakat látták vendégül (1:1).
Kimaradt helyzetek
A csallóköziek már a nyitófordulóban igyekeztek dominálni ellenfelükkel szemben, ezzel is éreztetve azt, hogy idén komoly céljaik vannak.
Úgy vágtunk neki a bajnokságnak, hogy egyértelműen az első három hely valamelyikén szeretnénk végezni, ez az elsődleges célkitűzésünk
– nyilatkozta lapunknak Csörgő Gyula, az egyházkarcsai klub elnöke.
A játék képe alapján sokáig úgy tűnt, hogy felülkerekednek a hazaiakon, ám kihagyott helyzeteik megbosszulták magukat.
Csapatunk előtt több nagy lehetőség is adódott, hogy végleg lezárjuk a találkozót, de egyszer sem tudtunk élni ezzel. Majd a mérkőzés végén szabadrúgásból kiegyenlítettek a gútaiak, és esélyük nyílt a fordításra is, viszont hozzánk hasonlóan ez nekik sem sikerült
– számolt be a mérkőzésről Csörgő.
Az egyházkarcsaiak a következő játéknapon – immár hazai környezetben – megszereznék idei első győzelmüket, amihez a helyzetkihasználásán is javítana az együttes.
„Hétvégén a párkányiak látogatnak el hozzánk, és mindent megteszünk, azért, hogy győzni tudjunk. A játékunkkal különösebb gond nincs, azonban a gólok nagyon hiányoznak, de bízunk abban, hogy most megfordul a szerencsénk” – tette hozzá az egyesület elnöke.
Fordíthattak volna
A gútaiak fiatal, főként hazai játékosokból álló csapattal kezdték meg az új szezont.
Mindenféleképpen a középmezőnyben szeretnénk végezni, és lévén, hogy elég fiatal játékokeretünk van, jelenleg nem reális cél, hogy nagyobb elvárásokat tűzzünk ki magunk elé
– mondta el lapunknak Máté Zsolt edző, aki elárulta azt is, hogy a stabilitás lehet a kulcs az idény során.
– Tisztában voltunk azzal, hogy ellenfelünk magasabb játékerőt képvisel, ezért igyekeztünk a játékunkat a magabiztos védekezésre, valamint a gyors ellentámadásokra építeni. A második játékrész elején azonban kissé bealudtunk, így egy védelmi hibát követően a vendégek szereztek vezetést. A bekapott gól után is inkább a vendégek veszélyeztettek, több nagy helyzetük volt, ám újabb találatot nem sikerült szerezniük.
A találkozó végén azonban összejött az egyenlítés a hazai csapatnak.
„A szabadrúgásgólunkat követően új erőre kaptunk, esélyünk volt arra is, hogy fordítani tudjunk, több helyzetet is kialakítottunk, ám végül meg kellett elégednünk az egy ponttal” – értékelt Máté.
A gútai alakulat a következő fordulóban a besenyőiek otthonába látogat.
„Az első mérkőzésen több hiányzónk is volt, ám többen már bevethetőek lesznek a hétvégén, így bízom abban, hogy ezúttal sikerül pontokkal távoznunk”
– tette hozzá a gútaiak edzője.
GYŐRI LAURA
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.