Athén. František Chmelár, a Szlovák Olimpiai Bizottság elnöke szerint a továbbiakban szerepelhetnek bármilyen jól is az ország sportolói, a súlylökő Milan Haborák doppingügye árnyékot vet az egész küldöttségre.
„Csalódott vagyok, biztos voltam benne, nem fordul elő velünk ilyesmi.
Az egész csapat szégyene
„Csalódott vagyok, biztos voltam benne, nem fordul elő velünk ilyesmi. A B-próbák az esetek 99 százalékában pozitív eredményt hoznak, ennek lezajlása után megtesszük a szükséges lépéseket. A versenyzőt már haza is küldtük. Esete az egész csapat szégyene. Arra is számíthat, hogy vissza kell fizetnie azt az összeget, amit az olimpiai felkészülésre kapott tőlünk. Pontos összeget még nem tudok mondani, de nem kevés pénzről van szó. A cselgáncsozó Jozef Krnáč ezüstérmének természetesen nagyon örülök, kicsit javított az összképen és a rossz hangulatunkon.”
A szlovák sportban uralkodó meglehetősen kaotikus viszonyokat mutatja, az illetékesek máris azon törik fejüket, hogyan fizessék ki a második helyért járó egymillió koronát.
„Vannak nehézségeink, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy Jozef megkapja az őt megillető összeget. Bebizonyította, hogy kitűnő sportoló, nem hiába bíztunk benne és támogattuk jelentős összeggel a felkészülését.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.