Australian Open: Gombos továbbjutott

Gombos

Pályafutása során először jutott be az ausztrál nyílt teniszbajnokság 2. fordulójába Gombos Norbert.

Jöhet a visszavágó

A nádszegi származású teniszezőnek ez a harmadik főtáblás szereplése Melbourne-ben. 2020-ban a spanyol Alejandro Davidovich Fokina, tavaly az ausztrál Alex Bolt győzte őt le az első fordulóban. Idén azonban megtört a jég, a selejtezőből érkezett teniszezők párharcát Gombos nyerte 6:3, 6:2, 1:6, 6:4-re a kazah Timofej Szkatov ellen.

Az első két szettben a világranglistán 117. teniszező kiválóan adogatott, és fontos pillanatokban brékelte Szkatovot (253.), aki azonban a harmadikban összeszedte magát. Úgy tűnt, lendületbe jött, a negyedik játszmában is vezetett 4:2-re, Gombos azonban feltámadt. Zsinórban négy játékot nyerve nem engedte, hogy sor kerüljön a sorsdöntő, ötödik szettre. „Az első két játszmában minden bejött, hibátlanul teniszeztem. Aztán feltámadt a szél, és ellenfelem elkapta a ritmust. A harmadik szett után azt mondtam magamban, hogy nyugodtnak kell maradnom és hagynom, hogy Szkatov kezdeményezzen. Egyre többet rontott, és sikerült megfordítanom a negyedik játszmát – idézte a TASR hírügynökség Gombost, aki a 2. fordulóban azzal a horvát Marin Ciliccsel találkozik, aki ellen a tavalyi US Openen kiegyenlített meccsen veszített.

Nagyon görcsölt

A férfiaknál lesz még egy szlovákiai játékos a 2. körben, a főtáblán most debütáló Alex Molčan is továbbjutott. Gomboshoz hasonlóan ő is egy selejtezős ellenfelet, a lucky looserként szereplő orosz Roman Szafjullint verte 6:3, 7:6, 5:7, 7:6-ra. (Szafjullin a bokasérülés miatt visszalépett norvég Casper Ruud helyett ugrott be.)

Molčan simán hozta az első szettet, a másodikban kétszer is engedte felzárkózni ellenfelét, de így is 2:0-ás előnybe került. A harmadik játszmában az orosznak egy brék is elég volt a szépítéshez, a negyedik pedig hasonlóan változatosan alakult, mint a második: 5:1-es hátrányból Szafjullinnak három szettlabdája is volt a rövidítésben, mégis Molčan húzta be azt, és ezzel magát a meccset is.

Hihetetlenül boldog vagyok. Ilyen meccset még sosem játszottam, sokáig emlékezni fogok rá, még sosem kaptam görcsöt mindkét lábamban. Igazából nem is tudom, hogyan sikerült túlélnem a rövidítést, csak a legutolsó labdamenetre emlékszem, amikor az ellenfelem kiütötte a labdát. Ha lett volna ötödik játszma, biztosan nem tudtam volna már futni – ismerte el Molčan, aki megpróbál kellően rápihenni a spanyol Pablo Andujar elleni találkozóra.

Kučová nyert, Bondár nem

A szlovák női teniszezők becsületét Kristína Kučová mentette meg, aki 6:3, 7:5-re verte a japán Miszaki Doit. „Örülök, hogy sikerült neki visszavágnom a múlt héten Adelaide-ben elszenvedett vereségért. Nem szeretek olyan teniszezők ellen játszani, akik nyeséseket használnak, annál inkább boldog vagyok, hogy sikerült továbbjutnom – mondta Kučová, aki 2017 után másodszor játszhat a 2. fordulóban az Australian Openen. Ellenfele a román Sorana Cirste lesz.

A keddi játéknapon egyesben búcsúzott az utolsó magyar teniszező is. Bondár Anna két szettben kapott ki a 10. helyen kiemelt Anasztaszija Pavljucsenkovától. A világranglistán 11. orosz játékos magabiztosan kezdett, 3:0-ra elhúzott a nyitójátszmában, Bondár pedig nem igazán tudta vele tartani a lépést, így 35 perc alatt hátrányba került. A folytatásban Pavljucsenkova egy gémet engedélyezett magyar riválisának, majd a második szettben 1:1-es állásnál rákapcsolt, s végül 6:1-re diadalmaskodott, így 1 óra 5 perc alatt kiejtette Bondárt. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?