Ma nyolc mérkőzéssel folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája. Két hete az Arsenal Kijevben, a milánói Internazionale pedig Moszkvában kapott ki, s most mindkét elitgárda javítani készül. A londoniak hiába remekelnek a Premier League-ben, a BL-ben csak akkor marad esélyük a továbbjutásra, ha legyőzik az ukránokat.
Arsenal: győzelmi kényszer
Az Arsenalnak csak akkor marad esélye, hogy továbblépjen, ha megszerzi idei első győzelmét a BL-ben. Ugyan hazai pályán egyértelműen esélyesebb a Dinamo Kijevnél, de ez a többi találkozóra is igaz volt, ám eddig csak egy pontot és gólt tudott szerezni az angol alakulat.
Az Internazionalénál kezdenek megnyugodni a kedélyek. Az edzőváltás és a Moszkvában elszenvedett kínos, 3:0-ás vereség már a múlté. Azóta Alberto Zaccheronival egy-egy döntetlen és győzelem a mérleg, ráadásul a kék-feketék a hétvégén már könnyedén nyertek 2:0-ra a Chievo otthonában. Ennek tükrében meglepő lenne, ha nem az olasz együttes szerezné meg a három pontot a Lokomotiv ellen. A játéknap egyik legnagyobb rangadója kétségkívül a Deportivo La Coruna monacói vendégjátéka lesz. A tét a csoportelsőség, így minden bizonnyal nagyszerű 90 percre van kilátás. A spanyoloknak mindenképpen javítaniuk kell, hiszen a hazájuk bajnokságában a legutóbbi két fordulóban nyeretlenek maradtak, míg a hazaiak vissza szeretnének vágni az idegenbeli egygólos vereségért.
Érdekes összecsapásnak ígérkezik a Real Sociedad és a Juventus találkozója. A spanyol gárda két hete 4:2-re kikapott a Delle Alpiban, ráadásul a pontvadászatban sem remekel, míg aktuális ellenfele az egész idényt tekintve is veretlen. Ha a „zebrák” San Sebastianban is nyernek, akkor már a legjobb 16 között érezhetik magukat, míg a baszkok nehéz helyzetbe kerülhetnek, amennyiben a Galatasaray idegenben legyőzi az Olympiakoszt (a görög–török párharcot a szlovák Ľuboš Micheľ vezeti majd).. Két hazai siker esetén a Juventus mellett a Real Sociedad is továbbjutna.
A mai műsor:
A-CSOPORT: Bayern–Lyon, Celtic–Anderlecht.
1. Bayern 3 1 2 0 4:3 5
2. Lyon 3 1 1 1 2:3 4
3. Anderlecht 3 1 1 1 2:2 4
4. Celtic 3 1 0 2 3:3 3
B-CSOPORT: Inter–Lokomotiv Moszkva, Arsenal–Dinamo Kijev.
1. Inter 3 2 0 1 5:4 6
2. Kijev 3 2 0 1 5:3 6
3. Lokomotiv 3 1 1 1 3:2 4
4. Arsenal 3 0 1 2 1:5 1
C-CSOPORT: Eindhoven–AEK Athén, Monaco–La Coruna.
1. La Coruna 3 2 1 0 4:1 7
2. Monaco 3 2 0 1 6:2 6
3. Eindhoven 3 1 0 2 2:4 3
4. AEK Athén 3 0 1 2 1:6 1
D-CSOPORT: San Sebastian–Juventus, Olimpiakosz–Galatasaray.
1. Juventus 3 3 0 0 8:4 9
2. San Sebastian 3 2 0 1 5:5 6
3. Galatasaray 3 1 0 2 3:4 3
4. Olimpiakosz 3 0 0 3 1:4 0
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.