Aranyvonat hozta az érmeseket

Ennyi idő távlatából is felejthetetlen emlékeim vannak. Csak ismételni tudom: minden sportoló álma, hogy résztvevője legyen az ötkarikás játékoknak. Örömömet tetézte, hogy csapatunk kiváló játékkal aranyérmet nyert. Remek kollektívát alkottunk, sajnos, az akkori együttesből már csak Jenő (Buzánszky) és Öcsi (Puskás – a szerző megj.) él rajtam kívül. Fantasztikus volt a hangulat, rengeteg új barátság született, függetlenül attól, hogy a keleti és a nyugati blokk sportolói külön olimpiai faluban laktak. A rettegett ÁVH (államvédelmi hatóság) emberei is tagjai voltak a küldöttségnek, ők igyekeztek megakadályozni, hogy kapcsolatba kerüljünk a nyugati osztályellenséggel.

A korabeli tudósítások szerint a románok elleni találkozó volt a legnehezebb.

Nem csoda, hiszen a meccs nagy részében emberhátrányban játszottunk. Latisev játékvezető ugyanis kiállította Kocsist, aki még a légynek sem ártott. Nem véletlenül fújt ellenünk a szovjet bíró. A II. világháború alatt egész családját kiirtották a fasiszták, s a városban a németek mellett magyar katonák is szolgáltak. Ezért egy életen át neheztelt ránk, ha csak tehette, megkárosított bennünket. Az 1962-es vb-negyeddöntőjébe is miatta kaptunk ki a csehszlovákoktól.

Aztán a helsinki olimpiai döntőig ment minden, mint a karikacsapás.

Tartottunk az olaszoktól, mert 27 évig nem tudtuk legyőzni őket, ám Helsinkiben háromgólos sikert arattunk ellenük. Palotás Peti két találatával vitte a prímet, sajnos, az MTK középcsatára szívbetegsége miatt korán pályafutása befejezésére kényszerült. Ezután a törökök következtek. Furcsa volt számunkra, hogy az ellenfél játékosai a találkozó előtt leborulva fohászkodtak Allahhoz. Imáik azonban nem találtak meghallgatásra, 7:1-re elpáholtuk őket. S hogy ki volt a legjobbjuk? A kapus. A címvédő svédeket is leiskoláztuk, csak egy góllal kaptak kevesebbet, mint a törökök.

Sokáig kellett várni az első találatra a Jugoszlávia elleni fináléban.

A tét rányomta bélyegét a találkozóra, de kezdettől fogva aktívabbak voltunk. Az első félóra végén Puskás tizenegyest hibázott, csapatkapitányunkat nagyon megviselte az elpuskázott büntető, a félidő végéig csak statisztált. Sebes Guszti bácsi a szünetben alaposan megdorgálta, s ez segített. Fordulás után Öcsi szinte az őrületbe kergette a védőket, s pazar szóló után Beara hálójába lőtt. A hajrában Czibor állította be a végeredményt. Felemelő érzés volt a győzelmi dobogó tetején a Himnuszt hallgatni.

Milyen ötkarikás versenyeket láttak személyesen?

A zsúfolt műsorunk miatt csak egy alkalommal látogattunk ki az olimpiai stadionba. De megérte, Csermák József fantasztikus, 60 méteren felüli kalapácsvető világcsúcsának örülhettünk. A jugoszlávok elleni finálé után pedig rohantunk a sportcsarnokba, hogy megnézzük, miként szerzi meg Papp Laci második olimpiai bajnoki címét. Örökké emlékezetes marad a hazaérkezés, az Aranyvonattal jöttünk, amelyen csak az érmesek kaptak helyet. Minden magyarországi állomáson óriási szeretettel fogadtak, Budapesten háromszázezres tömeg lelkesen üdvözölt bennünket. Mi lett volna a fővárosban, ha megnyerjük a berni vb-döntőt?

Pazar pályafutást mondhat a magáénak, elégedett azzal, amit elért?

Nem panaszkodhatom, kiváló képességű futballistákkal játszhattam együtt. Csak azt sajnálom, hogy másfél éves kihagyásra kényszerültem, mert 1954 decemberében kémkedés és hazaárulás gyanúja miatt eljárás indult ellenem. Rendkívül nehéz időszakot éltem át, sokan elfordultak tőlem. Végül bizonyítékok hiányában ejtették a vádat, de el kellett hagynom a Honvédot, s Tatabányára „szám-űztek.” A kényszerpihenő miatt nem lettem százszoros válogatott. Harminchat esztendősen a Fradihoz szerettem volna igazolni, ám Hegyi Gyula, a sporthivatal akkori elnöke a chilei vb-n közölte velem, hogy vidéken kell maradnom. Ekkor döntöttem: abbahagyom.

Miután szögre akasztotta a futballcsukát, edzősködni kezdett.

Először Tatabányán ültem a kispadra, majd Salgótarjánban tevékenykedtem. Ma is büszke vagyok arra, hogy bizalmat szavaztam a tehetséges Szalay Miklósnak és Básti Istvánnak, akik Mexikóban tagjai voltak az olimpiai aranyat nyert válogatottnak. Ezután Kuvaitban dolgoztam, ahonnan 1968-ban tértem haza. Majd 18 esztendőn át, nyugdíjaztatásomig a Volán elnöke voltam, NB III-as csapatot vettem át, s gyorsan eljutottunk az élvonalba. Később az MLSZ vezetői megsokallták a fővárosi csapatok számát, s gyakran keresztbe tettek nekünk...

Jár-e még mérkőzésekre?

Közel két évtizede egyáltalán nem, s a tévében is legtöbbször csak a meccsek elejét kísérem figyelemmel.

Közeleg az athéni olimpia, milyen eredményt vár a magyar csapattól?

Az ötkarikás játékok idején mindig olimpiai lázban égek, s természetesen figyelemmel kísérem a versenyeket. Egész életemben bizakodó voltam, most is legalább tíz aranyéremre számítok.

NÉVJEGYKÁRTYA

Név: Grosics Gyula.

Született: 1926. február 4-én, Dorogon.

Csapatai játékosként: Dorog, Teherfuvar, MATEOSZ, Honvéd, Tatabánya.

Válogatott szereplések száma: 86 (1947-től 1962-ig).

Legnagyobb sikerei: 1952 – olimpiai bajnok, 1954 – vb-ezüstérmes, háromszoros magyar bajnok a Honvéddel (1950, 1952, 1954).

Edzői pályafutása: Tatabánya, Salgótarján, Kuvait.

Sportvezetői pályafutása: a Volán elnöke (1968–1986).

A döntő krónikája

Magyarország–Jugoszlávia 2:0 (0:0).

Góllövők: Puskás (71.), Czibor (88.). Játékvezető: Ellis (angol), 60 000 néző. Magyarország: Grosics (Honvéd)–Buzánszky (Dorog), Lóránt (Honvéd), Lantos (MTK)–Bozsik (Honvéd), Zakariás (MTK)–Hidegkuti (MTK), Kocsis (Honvéd), Palotás (MTK), Puskás (Honvéd), Czibor (Csepel). A korábbi találkozókon pályára lépett: Dalnoki (Ferencváros), Kovács I (MTK), Budai (Honvéd) és Csordás (Vasas). Szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv.