Budapest. A kalapácsvető Annus Adrián, akit a doppingszabályzat megsértése miatt kizártak az athéni olimpiáról és megfosztottak első helyétől, továbbra is bajnoknak tekinti magát, és nem kívánja visszaadni az aranyérmét. Többek között ez hangzott el az atléta keddi, szombathelyi sajtótájékoztatóján.
Annus Adrián nem adja vissza az aranyérmét
Az összejövetelt kisebb közjáték zavarta meg: Annus a helyszínen közölte, hogy kizárólag a magyar újságírók kérdéseire felel. Több japán tévétársaság forgatott, és azok riporterei is szerettek volna informálódni, ám Annus nem volt hajlandó válaszolni a felvetésekre. Az Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes kizárása után a távol-keleti ország versenyzője, Murofusi Kodzsi tekinthető olimpiai bajnoknak.
„Semmi lehetőséget nem látok arra, hogy hivatalosan nekem ítéljék az aranyérmet, különben az illetékesek nem tettek volna meg mindent azért, hogy megfosszanak tőle. Más kérdés, hogy az elmúlt napokban rengeteg ügyvédi iroda keresett, köztük több külföldi, hogy szívesen képviselné érdekeimet egy esetleges fellebbezés esetén. Végig kell gondolnom minden lehetőséget, s ha van mód arra, hogy jogi úton bizonyítsam igazamat, megteszem a szükséges lépéseket” – ismertette álláspontját Annus, hozzátéve: nem adja vissza aranyérmét a NOB-nak, és továbbra is olimpiai bajnoknak tekinti magát, mert szerinte tisztességes küzdelemben lett első.
A 31 esztendős nehézatléta megerősítette, hogy befejezte sportolói pályafutását, és a közeljövőben a civil életben – tanári diplomával rendelkezik – akar boldogulni. „A kalapácsvetés az életem volt, egyáltalán nem így terveztem a búcsút. De már nem érdekel a versenysport, elegem lett belőle. Csak az a fontos, hogy hagyjanak békében élni a családommal. Az elmúlt napok történései nagyon megviselték a feleségemet, gyermekemet, szüleimet, ennyit nem ér ez az egész” – fűzte hozzá.
Annus elismerte, hogy a versenyen az ötödik sorozatot követően kiment a mellékhelyiségbe. „A versenyen csak a vezetőbíró külön engedélyével lehet elhagyni a küzdőteret, egy kísérővel. Nekem ehhez jogom volt, mert Athénban engedélyezte a versenybíró” – mondta Annus, aki kizártnak tartotta, hogy egy doppingszert használó versenyző ne akadjon fenn már a felkészülés időszakában egy-egy szúrópróbaszerű ellenőrzésen. Felidézte, hogy az elmúlt időszakban őt is többször a lehető legváratlanabb helyzetekben ellenőrizték a WADA munkatársai. Egy alkalommal osztrák televíziós forgatócsoportként jelentkeztek be, de az edzéshelyszínen már WADA-igazolvánnyal kötelezték mintaadásra, máskor a szombathelyi sportkarácsony ünnepségen szólították le.
A japánok is feljelenthették Fazekasékat
A szombathelyi pletykák szerint Murofusi Kodzsi is írhatta a levelet. A japán klasszis második lett Annus mögött a kalapácsvetésben, tehát neki nem is Fazekas, sokkal inkább Annus volt az útjában. Murofusi erdélyi édesanyja révén beszél magyarul. „Nem tehetek mást, várok az aranyéremre. A NOB dolgozik az ügyön” – jelentette ki Murofusi. (index)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.