Angol csata Isztambulban a Szuperkupáért

Liverpool

A labdarúgó Európai Szuperkupa történetében a mai, isztambuli mérkőzés lesz az első, amelyen két angol csapat küzd meg egymással: a Bajnokok Ligája-győztes Liverpool negyedszer, az Európa-ligában címvédő Chelsea pedig másodszor hódíthatja el a trófeát.

A két csapat ellentétes előjelekkel várja a mai összecsapást, ugyanis amíg a Vörösök rendkívül sima, 4:1-es győzelemmel rajtoltak a Premier League-ben a Norwich City ellen, addig a Kékek négygólos vereséget szenvedtek a Manchester United vendégeként. A londoni csapat új vezetőedzője, Frank Lampard a PL-ben több fiatalnak adott lehetőséget, együtteséből hiányzott a rutin, így könnyen elképzelhető, hogy ezúttal szerepet kapnak tapasztaltabb játékosok, mint Willian, Olivier Giroud vagy Christian Pulisic.
Lampard számára különösen fontos lenne a trófea elhódítása, mivel játékosként kétszer már alulmaradt a döntőben.


„Ezt a kupát nagyon szeretné megnyerni a klub. Egy döntőben mindig ki lehet kapni, mert ott olyan minőségű ellenfelek vannak, mint a Liverpool, de a legfontosabb, hogy úgy jöjjünk le a pályáról, hogy mindent megtettünkˮ – mondta Lampard, aki 2012-ben a BL-, 2013-ban pedig az EL-győztes csapat tagjaként vesztette el a Szuperkupa döntőjét. A tréner helyzetét nem könnyíti, hogy klubja az UEFA büntetése miatt nyáron nem igazolhatott új játékost, így a tavalyi kerethez képest csak a tiltás előtt igazolt Pulisic, valamint a kölcsönből visszatérő Zouma és Abraham jelenthet vérfrissítést. Lampard sérülés miatt nem számíthat Rüdiger, Loftus-Cheek és Hudson-Odoi játékára.

A Liverpool jobb előjelekkel várja az isztambuli találkozót – a Vörösök itt nyerték meg 2005-ben az emlékezetes BL-döntőt, amely során 0:3-as hátrányból álltak fel az AC Milan ellen. Jürgen Klopp csak egyetlen játékosára, a bajnoki rajton megsérült brazil sztárkapusra, Alissonra nem számíthat. Alissonnak előreláthatólag több hetet kell kihagynia, a Liverpool kapuját így az átigazolási időszak hajrájában szerződtetett spanyol Adrián védheti. 
A találkozó azért is különleges lesz, mert férfi európai kupameccsen először vezet meccset női bíró, a francia Stéphanie Frappart, aki júliusban a női vb döntőjén fújta a sípot. További érdekesség, hogy a Szuperkupa eddigi 44 kiírásából a Bajnokok Ligája- és a BEK-győztes csapatok összesen 24-et nyertek meg, tehát a papíron gyengébb Európa-liga – valamint régebben a Kupagyőztesek Európa-kupája és az UEFA-kupa – győztesei rendre méltó ellenfélnek bizonyulnak. 


A tavalyi kiírásban spanyol házidöntőt rendeztek, az Atlético hosszabbítás után 4:2-re verte a 
Real Madridot. (MTI, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?