Gúta. Küzdelmes IV. ligás találkozón 1:1-es döntetlennel zárult a bősiek gútai vendégjátéka. Máté Tibor, a hazaiak elnöke így látta a rangadót: „Egy komoly helyzetük volt a csallóközieknek, nekünk pedig hét. Hiába futballoztunk fölényben, csak egy pontot szereztünk. Sőt, ha a 1.
Amikor vásár van, nem tudnak győzni
Gúta. Küzdelmes IV. ligás találkozón 1:1-es döntetlennel zárult a bősiek gútai vendégjátéka. Máté Tibor, a hazaiak elnöke így látta a rangadót: „Egy komoly helyzetük volt a csallóközieknek, nekünk pedig hét. Hiába futballoztunk fölényben, csak egy pontot szereztünk. Sőt, ha a 1. félidő hajrájában ellenfelünk középhátvédje nem ér feleslegesen kézzel a labdához, lehet, hogy még egyenlítenünk sem sikerül. Ugyanis vásár volt nálunk, ilyenkor már évek óta nem tudunk nyerni, sajnos, ezúttal sem szakadt meg ez a sorozat.” Lépes György, a bősiek edzője: „Kö-zepes színvonalú találkozón közel álltunk a győzelemhez. Tetszetős akció végén Vörös góljával vezettünk, a 45. percben vitatható büntetőből egyenlítettek a hazaiak. Szünet után több ziccerünk is akadt, ám elpuskáztunk lehetőségeinket.” (sz. z.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 09.16.
Az energiatúltengéstől a világbajnokságig
2024. 09.10.
Szépül az FTC stadion, a lelátón dolgoznak
2024. 08.31.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.