Sport

Algériára új aranykor köszönthet

Kevesen gondolták a 2019-es Afrika-kupa kezdete előtt, hogy Algériáé lehet az aranyérem.
Pincési László

2019. július 22. 18:54

Algéria a tornát meggyőző teljesítménnyel, a döntőt viszont minimálfutballal nyerte meg (Fotó: TASR/AP)

A beharangozó írásunkban is úgy fogalmaztunk, a tornának nincsen egyértelmű esélyese, de amikor sorra vettük az általunk legjobbaknak vélt csapatokat, akkor is csak a címvédő Kamerun, a házigazda Egyiptom, az örök elődöntős Ghána, a trónkövetelő Marokkó és Szenegál került szóba. Aztán a pályán minden borult. A nyolcaddöntőben kiesett az addig hibátlan Egyiptom és Marokkó mellett Kamerun, illetve Ghána, a nyolc között elbúcsúzott Elefántcsontpart. Az elődöntőben Szenegál hosszabbítás után egy öngóllal verte Tunéziát, Algéria pedig Rijad Mahrez 95. percben (!) szerzett góljával 2–1-re győzte le Nigériát. A bronzmeccset aztán a nigériaiak, a döntőt az algériaiak nyerték meg 1–0-ra.

Az észak-afrikai válogatott azért nem a teljes ismeretlenségből lépett elő, hiszen több nagyobb korszakot is fel tud mutatni története során. Az 1962-es függetlenné válás után alig húsz év elég volt ahhoz, hogy komoly erőt mutasson a labdarúgásban, ebben pedig elévülhetetlen érdeme volt Mahieddine Kalefnek, aki 1980-ban Afrika-kupa-döntőst faragott a csapatból, de ő volt a kapitány az 1982-es vb-szereplés, illetve az 1984-es Afrika-kupa-bronzérem idején is.

Az algériai válogatott kerete

Kapusok: Raisz M’Bolhi (el-Etifaq, szaúdi), Azzedine Dúkhá (al-Raed, szaúdi), Alexandre Oukidja (Metz, francia) 

Védők: Aissza Mandi (Betis, spanyol), Mehdi Zeffane (Rennes, francia), Ramy Bensebaini (Rennes, francia), Rafik Halisz (Moreirense, portugál), Mehdi Tahrat (Lens, francia), Djamel Benlamri (al-Sabab, szaúdi), Juszef Atal (Nice, francia), Mohamed Faresz (SPAL, olasz)
Középpályások: Ismaël Bennacer (Empoli, olasz), Mehdi Abeid (Dijon, francia), Szofiane Feguli (Galatasaray, török), Adlene Guedioura (Nottingham Forest, angol), Hicham Boudaoui (Paradou AC, algériai)
Csatárok: Adam Unasz (Napoli, olasz), Rijad Mahrez (Manchester City, angol), Iszlam Szlimani (Fenerbahce, török), Jaszin Brahimi (Porto, portugál), Bagdad Bunedzsah (al-Szadd, katari), Juszef Belaili (Esperance Tunis, tunéziai), Andy Delort (Montpellier, francia)

Aranykor után visszaesés

A már említett spanyolországi világbajnokság idején egyértelműen látszott, hogy a kisebb államok érdekérvényesítési és sportpolitikája milyen gyerekcipőben jár. Ugyan a felek állítják, 1982-ben nem volt semmilyen megegyezés az NSZK–Ausztria csoportmérkőzésen, az összecsapás előtt tudni lehetett, hogy ha a németek nyernek, továbbjutnak, és ha háromnál több góllal nyernek, Ausztria is kiesik. Mi ad isten, az NSZK 1–0-s győzelmet aratott, Horst Hrubesch a 11. percben betalált, majd 79 percen át szemérmetlenül csalták a futballt kapura lövés nélkül. A kigolyózott Algéria (amely 2–1-re verte az NSZK-t, 3–2-re Chilét, de 2–0-ra kikapott Ausztriától) óvott, mindhiába – a mérkőzés pedig a „gijoni szégyen” néven maradt meg a köztudatban. 

A csapat még ott volt az 1986-os vébén (de nem nyert meccset), 1988-ban a harmadik, 1990-ben pedig Abdelhamid Kermali irányításával első lett az afrikai kontinenstornán. Ezt szép lassú hanyatlás követte, 1994-től kezdve 14 éven a rettegett válogatottból egy középszerű csapat lett, amely 2006-ban és 2008-ban már az Afrika-kupára sem tudta magát kvalifikálni.

Belmadi: közellenségből hős

A visszaesésnek Rabah Saadane ötödik kapitánysága vetett véget, a veterán szakember 2007-ben vette át a csapatot újra, vezetésével egy afrikai negyedik hely és egy vb-kvalifikáció lett a jutalom. Aztán a bosnyák Vahid Halilhodzic 2014-ben már az egyenes kieséses szakaszig jutott, ám 2014-es távozását követően hét szakvezető próbálta megtalálni a megoldást – ez végül Djamel Belmadinak sikerült.

A jelenleg 43 éves szakember hússzoros válogatottként olyan klubokban futballozott, mint a PSG, a Marseille, a Southampton vagy kölcsönben az akkor még kevésbé acélos Manchester City, edzőként pedig Katarban dolgozott, kevés sikerrel. 2018. augusztus 2-án mégis őt választotta hazája szövetségi a válogatott élére, ő pedig élt a lehetőséggel. Igaz, ha a szurkolókon múlik, akkor már a selejtezők során hátsón billentik: a csapat ugyan megnyerte a csoportját, de Gambiával két 1–1-et játszott, Beninben pedig ki is kapott.

Ezek után jött az Afrika-kupa, ahol minden mérkőzését megnyerte (a negyeddöntőben Elefántcsoportban ellen tizenegyesekkel), és 13–2-es gólkülönbséggel (azaz kiváló védekezéssel), de ha kellett, gólerős támadójátékkal a legkiegyensúlyozottabbnak is bizonyult.

Hullottak a kapitányok

Nem múlt el edzőváltás nélkül az idei Afrika-kupa, a legnagyobb áldozat Clarence Seedorf, a címvédő Kamerun szövetségi kapitánya volt, akit segítőjével, Patrick Kluiverttel együtt menesztett a szövetség, miután a válogatott 3–2-re kikapott Nigériától a legjobb 16 között. Seedorf 2018 augusztusában írt alá, összesen 12 meccsen ült a kispadon, de mindössze négyet nyert meg (Malawi, a Comore-szigetek, Zambia és Bissau-Guinea ellen). 

Távozott a marokkói kapitány, Hervé Renard is.Az 50 éves francia szakvezető 2016 februárja óta irányította a válogatottat. Vezetésével Marokkó a FIFA világranglistáján a 81. helyről a 47. pozícióba ugrott előre, két Afrika-kupa mellett húsz év után a világbajnokságon is részt vehetett tavaly. Helyi lapértesülések szerint az egyik utód Vahid Halilhodzic lehet, rajta kívül még a korábbi marokkói csillag, Musztapha Hadzsi, az ifjúsági válogatottat vezető Dzsamal Szellami, illetve az FUS Rabat edzője, Walid Regragui lehet a befutó.

A gyenge eredmények miatt lapátra került Javier Aguirre (Egyiptom), Emmanuel Amunike (Tanzánia), Ricardo Mannetti (Namíbia), Sébastien Desabre (Uganda) és Paul Put (Guinea), míg Florent Ibenge, a Kongói Demoktarikus Köztársaság szakvezetője maga kérte a felmentését, de azt a szövetség egyelőre nem fogadta el.
Érdekesség, hogy az Afrika-kupán összesen hatodszor, 1998 óta pedig először fordult elő, hogy a két döntőst hazai edző irányította, az algériaiak Djamel Belmadi, a tunéziaiakat pedig Aliou Cissé.

Kiváló futball gyenge döntővel

A sajtó egyedül a döntőbeli teljesítmény miatt ostorozta a győztest, a Guardian feltette a kérdést, hogy a torna legjobb csapata miért nehezítette meg a saját helyzetét azzal, hogy mindössze tíz percet futballozott, majd inkább a biztosra ment és ráült az eredményre?

Az a legbosszantóbb az egészben, hogy a döntőt leszámítva Algéria kiváló futballt mutatott be, technikailag is topon volt, vitathatatlanul a legjobb bajnok azóta, hogy 2006 és 2010 között Egyiptom triplázni tudott. A döntő első tíz perce, meg a csoportmérkőzésen aratott ugyancsak 1–0-s győzelem a bizonyítéka annak, hogy valószínűleg a csapat egy nyílt csatát is viszonylag kényelmesen megnyert volna. Talán éppen a győzelem utáni vágy és a 29 év várakozás keveréke hozta ezt a visszafogottságot

– írta a lap, amely ugyanakkor hozzátette, a jelenlegi keretet látva azért van esélye annak, hogy Algéria nem áll meg egy sikernél, hanem stabilizálva a helyét az élvonalban hosszú ideig a kontinens meghatározó csapata marad.

És hogy miért a sok kritika? Algéria a döntőben úgy győzött Szenegál ellen (a csoportkör után másodszor), hogy az egész mérkőzésen egy kapura lövése volt: a 2. percben a katari al-Szadd csatára, Bagdad Bunedzsah 18 méteres lövése megpattant Salif Sanén, és a tehetetlen Alfred Gomis kapus mellett a kapuba hullott. Szenegál az első félidőben M’Baye Niang távoli lövése révén veszélyeztetett, majd a 61. percben egy kezezés miatt megítélt büntető okozott eufóriát a szurkolóknak, de a kameruni játékvezető, Sidi Alioum egy kis videózás után megváltoztatta a döntését. Aztán még M’Baye Niang és Youssouf Sabaly is próbálkozott, de az eredmény nem változott, Algéria 1990 után másodszor nyerte meg a tornát.

Ha nincs jó szakácsod, nem lesz jó az ételed

A hosszú távú sikerekben kulcsszerep hárulhat Belmadira, aki taktikailag mindenkit felülmúlt. Olyan keretet rakott össze, hogy az univerzális játékosokból könnyedén lehetett meccs közben is formációt váltani (általában a 4–3–3 és a 4–4–2 váltakozott), amelyben elöl Juszef Belaili és Rijad Mahrez, hátul Aissza Mandi és Djamel Benlamri nagyszerű játéka döntő jelentőséggel bírt.

A Nottingham Forest középpályása, Adlene Guédioura szerint a fejlődés egyértelműen Belmadi érdeme.

Igazán jól ismeri a játékosokat, tényleg tudja, mit akar, és ami a legjobb: azt is tudja, hogyan adhatja át ezt a játékosoknak. Ez fontos, mert ha nincs jó szakácsod, nem lesz jó az ételed. Korábban hiába voltak kiváló játékosaink, ha nem volt egyben a csapat.

AFRIKAI NEMZETEK KUPÁJA

A harmadik helyért
Tunézia–Nigéria 0–1 (0–1)
Góllövő: 3. Ighalo

Döntő
Szenegál–Algéria 0–1 (0–1)
Góllövő:   2. Bounedjah

Az Afrika-kupa All Star-csapata
Rais M’Bolhi (Algéria) – Jasszin Meriah (Tunézia), Kalidou Koulibaly (Szenegál), Youssouf Sabaly (Szenegál), Lamine Gassama (Szenegál), Idrissa Gueye (Szenegál), Adlene Guedioura (Algéria), Ismaël Bennacer (Algéria), Sadio Mané (Szenegál), Odion Ighalo (Nigéria), Rijad Mahrez (Algéria).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Aláírásgyűjtés Kočnernek

Már e héten kopogtat a végrehajtó a Billánál

24 óra a sérült gyerekekért

Nőtt a munkanélküliség

Feljelentés az ollétejedi gumifeldolgozó ellen

Száz fociév Szepsiben

Legfrissebb galériák
Olvasta már?