A hétvégén megkezdi szereplését az országos úszós sporthorgászbajnokság csapatversenyében a Nagykaposi Maros Mix Tubertini legénysége.
Akcióban a nagykaposi sporthorgászok

A Fleischer Bertalan, Jecko Dominik, Galgan Jaroslav, Péceli János Róbert, Petőcz Károly és Timko Péter alkotta csapat a két fordulóból álló versenysorozat első állomáshelyén, a Zólyom melletti Môťová-víztározón szerezheti meg első pontjait. Pénteken kötelező edzés vár a versenyzőkre, majd a két versenynapon 10 órától 14 óráig tartanak a küzdelmek.
A bajnoki rajt előtti elvárásokról Bencsik János, az egyesület csapatvezetője tájékoztatott. „Tavaly nagyon jól kezdtünk, akkor
Sabinov-Orkucanyban az első versenynapon a 2., a másodikon az 5. helyen végeztünk, ami összesítésben a 2. helyet jelentette számunkra. Amennyiben ezt meg tudnánk ismételni, fölöttébb elégedettek lennénk.
Viszont ez nehéz lesz, nagyon kiegyensúlyozott a hétcsapatos mezőny. A csapatban szereplőknek (Fleischeren és Petőczön kívül, akik a hónap második hetében már versenyezhettek) ez lesz az év első vidala – mondta lapunknak Bencsik. – Az elmúlt kiírásban a táblázat utolsó előtti helyén végeztünk, mivel az utolsó fordulóra különböző okok miatt nem tudtunk teljes létszámmal kiállni, ezért lemondtuk szereplésünket. Nagyon szeretnénk jól elkapni a rajtot.”
A második fordulóra szeptemberben a Laborc folyó homonnai szakaszán kerül sor. A csoportból az első két helyezett léphet egy osztállyal feljebb.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.